Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 1. (Kaposvár, 1970)

Kanyar József: Adatok Somogy megye művelődéstörténetéhez a XVIII. század második felében (1770-1789)

szénából és borból, a kántori teendők után járó stólapénzekből és készpénzjövedelemből állott.39 A kántori jövedelem fejenkénti 12 dénár párbérből, 17 dénár temetési stóladíjból, 22 dénár nagyharanggal történő harangozási díjból, 25 dénár énekes gyászmise díjból és a perselypénz harmadából állott.40

Az újtípusú nemzeti vagy normális iskolák megszervezésének és fenntartásának az ügye sokhelyütt földesúri akadályba, majd a város: egyben a megyeszékhely szegényebb lakosságának az anyagi teherbíró képessége is beleütközött. De a vármegye sem támogatta azokat, a lakosság sem szimpatizált velük. Népszerűtlenné válásuk részben a józsefi koncepció favorizálásának, főként pedig a német nyelv erőszakoltságának volt elsőrenden a következménye.

Ezért volt sikertelennek mondható az új iskolatípusnak a Kaposvárott történő felállítása is. Pedig 1779-ben, a nagytekintélyű Mitterpacher Dániel pécsi kanonok, a nemzeti iskolák ügyvivője a helytartótanácsban, - aki csakhamar felismerte leplezve is a rekatholizálás céljait szolgáló tereziánus iskolapolitika protestáns ellenes tendenciáját s erre való tekintettel kívánalomként hangsúlyozta a főigazgatók nem pártoskodó, vallási hovatartozandóságra nem tekintő, csak a közérdeket szem előtt tartó tevékenységét - megkezdte ugyan a tárgyalásokat a Kaposvárott is felállítandó 3 osztályos iskola ügyében. A város azonban továbbra is csak a korábbi két tanítója fizetését vállalta magára, s Így Mitter- pachernek arra kellett kérnie a megyét, hogy a harmadik tanító fizetésének, valamint az iskolaépület bővítésének a költségeit próbálja kieszközölni a város földesuránál.41 1787-ben is - ,,337 adózó házbul álló városunk szegénsége miatt” - összesen csak 300 forintot tudtak volna adni a 3 tanítónak, amely összeg - fejenként 100 forint - még élelmezésükre sem lett volna elegendő. Meg is jegyezte a megyei közgyűlés a lehetetlen állapotokról, hogy „impossibile autem sit, ut pro 100 florenum stipendio, quod hactenus unus magistrorum habuit, praeclara ad docendum individua, eorum disponi queant.”42

így a városnak nem is volt szívügye az új iskola, úgy érezték lakói és elöljárói, hogy azt valósággal rájuk erőszakolták. De a vármegyének sem volt különösebb szívügye a megyeszékhely iskolájának a sorsa, iskolaprogramja nem lévén, belenyugvással vette tudomásul, hogy a Ratio Educationis állami feladattá minősítette az iskolaügyek irányítását. Talán nem lesz érdektelen azt sem megjegyezni, hogy a megyének a XVIII. századi országgyűlésekre készített követi utasításaiban sem olvasható egyetlen mondat sem a megye közoktatásügyére vonatkozóan, annak az egynek a kivételével, amidőn is az 1790/91-es országgyűlésre összeállított sérelmek és kívánalmak 53. pontjába felvette a kaposvári gimnáziumnak az iskolaalap segítségével történő felállításának a követelését.

A falvak iskoláiban leginkább a hit elemeire, az éneklésre, az olvasás és írás tanítására fordították a legfőbb energiát. Számtant csupán 7 iskolában tanítottak csak a megyében. (Bolhás, Felsősegesd, Igái, Kőröshegy, Nemesdéd, Szülök, Városhidvég). 5 iskolában pedig - főként a német betelepítésben érdekelt Boldogasszonyfán, Bőszénfán, Hárságyon, Kercseligeten és Németladon - német nyelven tanítottak (linqua germanica).

Több helyütt — tájékoztatnak bennünket az összeírások - szívesen tanítottak volna számtant is a növendékekkel az olvasáson és az íráson kívül, ha a szülők megfizették volna a tanítók fáradozását. Közismert volt ugyanis - az elemi oktatás fővárosi tandíja szerint is -, hogy az olvasás tandíja volt a legolcsóbb, heti 2,5 dénár, az írásé már 5 dénár, a számtané pedig 7,5 dénár.43 Alsósegesden azon69