Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 1. (Kaposvár, 1970)
Kanyar József: Adatok Somogy megye művelődéstörténetéhez a XVIII. század második felében (1770-1789)
De a megye területén is kevés volt az írástudó. Amikor 1772. február 22-én Kaposvárott Siklósi Miklós főadószedő és Farkas Pál szolgabíró megtekintették és megvizsgálták az eredeti urbáriumokat, azoknak is nagy részét keresztvonásokkal hitelesítették a jobbágyok képviseletében az aláírók.16 Nemcsak a parasztok lakóházai, hanem a török utáni első iskolák és templomok épületei is - többnyire - fából készültek. A hódoltság után, a plébániák szervezésével egyidőben épült első iskolák egyike: a kaposvári is fából készült 1715-ben, amelyet 1736-ban már az összeomlás fenyegetett. De az 1702- ben épült kaposvári templom is fából épült, tetőzetét is fazsindelyek borították. Fatemplomok épültek szalmatetővel Kadarkúton (1721), Bürüsön (1716), Ne- mesdéden (1707), Csertőn (1730) és Belegen is (1740). Az iharosberényi faluvégi evangélikus oratórium is fából készült és szalmával volt a teteje borítva (1748).17 Miután a XVIII. század első felében épült iskolák és templomok nem voltak tartósak, sokszor olvashattuk róluk a század második felében készült összeírásokban, hogy épületeik „nagyon rongyázott és rongyállott” állapotban voltak. „Dűlőiéiben a mesterház” írták 1789-ben a nagyberkiek, s a fajsziak is azt jelentették: „Az oskola épülete semmirevaló.” Istvándi is észrevételeztette a „motsáros helyen” levő, egészségtelen „oskolaházáról” hogy az „régisége miatt romladozásban vagyon”. De elpusztult az iskolaépület Nagybajomban és Ne- mesvidon is, és „rongyos” volt az Szilban, Taranyban, Szulokon stb. is. Az észrevételek és javaslatok rovataiban további megdöbbentő adatok olvashatók azokról a romos és dűlőfélben levő iskolaépületekről is, amelyek Belegen, Böhönyén, Gigében, Hárságyon, Rinyaszentkirályon ugyancsak alkalmatlanok voltak a tanításra. A kaposvári iskolának is szánalmas volt a külseje: „Domus scholae etiam sat misera.”18 A fából és a vályogból épített szalmafedél alatti iskolaépületek és mesterházak a nép szegénységét tükrözték. De bármennyire is düledeztek már a régi, századeleji iskolaépületek, bennük már - évtizedek óta - igen jelentős művelődési igények testesültek meg a század első felében. Amelyik iskola ugyanis a század elején „romladozott”, annak már a XVII. század második felében, esetleg a század végén kellett megépülnie. De azt is megállapíthatjuk, hogy e művelődési intézmények, a protestáns vallásszabadság felszámolására irányuló törekvéseknek is egyenes következményei voltak. Kívülről aligha voltak felismerhetők az épületek, gazdasági épületnek, csűrnek, pajtának vagy félszernek vélhették azt a messziről szemlélők. Sokhelyütt a tanító lakásával közös tető alatt húzódott meg az oratórium, amelyben - néhol - tanítás is folyt (Alsók, Űjnép). Ezeknek az oratóriumoknak a javarésze is fából épült.19 Hat esetben a mester lakása és konyhája volt az iskola helyisége. (Babócsa, Dörgicse, Kisasszond stb.). Nemcsak az épületek alkalmatlan volta, de a felszerelés hiányossága is igen jellemző volt a falusi népiskolákra. 31 iskolában szinte semmiféle eszköz nem állt rendelkezésre; „se asztal, se pad, semmi sincs” - olvashatjuk a belegi összeírásból. A csokonyai iskolának még ablakai se voltak. A döröcskei iskoláról feljegyzett észrevételek valósággal drámai hangvételűek voltak: „Semmi sints, már két esztendütül fogva egy-egy hitván házatskát béreltek, abban költ minden szükséges eszköz nélkül hidegen nyomorogni. Egy kis rongyos szobátska ugyan 63
