Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 1. (Kaposvár, 1970)

Kanyar József: Adatok Somogy megye művelődéstörténetéhez a XVIII. század második felében (1770-1789)

- anyagilag jóval támogatottabb és megalapozottabb volt. Annyi termékeny földet, rétet és erdőt ígértek a betelepítés toborzói, amennyivel a gazdagabb parasztok is aligha rendelkezhettek az óhazában: Németországban. 200 Ft-ért kész ház, gazdasági felszerelés, állatállomány és az első termésig kitartó eleség ígéretével toborzott a tolnai Dőry-család megbízásából egy irodatiszt a württembergi Bibe- rachban, hogy minél nagyobb számmal özönöljenek a kor „spanyoljai” a XVIII. század „Amerikájába”. így kerültek jelentősen hátrányosabb helyzetbe a kor „inkái és indiánjai”: a somogyi jobbágyok.

E hathatós támogatás már azt is jelentette, hogy a kialakuló somogyi falvak közül a legtekintélyesebbek: a már megalakulásuk idején is biztosabb exis- tenciával bíró sváb falvak voltak, amelyek - az idegenbe szakadtság tudatával egységbe kóvácsolódva - azonnal egymást támogató közösségekké alakultak át a mi megyénkben is. A betelepülteknek 7-10 esztendeig tartó adómentességen kívül - mint azt II. József 1783. június 30-án, Lembergben kiadott új telepítésekre vonatkozó utasítása is hangsúlyozta - „teljes és tökéletes lelkiismereti és vallás- szabadságot”, s lelkészekkel és tanítókkal való legteljesebb ellátást is biztosítottak. A telepítés során - természetesen - azt is látnunk kellett, hogy az óhazából nem a magasabb kultúrával rendelkező iparos és mezőgazdasági lakosság jött át hazánkba, hanem a vállalkozóbb szellemű, a kalandra hajlamosabb falusi földművelő és kisvárosi réteg, amely új hazájában elsőrenden a mezőgazdasági termelő nép soraiba illeszkedett be.

Megyénkbe azonban a XVIII. század 50-es éveiben még mindig, vagy ismét jelentős a népesség vándorlása. Még ekkorra sem rögzítődött - hozzávetőlegesen sem - a somogyi falvak szerkezete a század első felében. A belső- és a külső migráció után csak 1767-re alakult ki a falvak szerkezete, s így a falvakon belül is objektíve megteremtődtek a feltételek a lezártnak mondható fejlődés urbáriális rögzítéséhez.6

A megye sajátos etnikai arculatának így vázolt alakulása mellett a termelőerők helyzete is megváltozott. Az adómentes elemekre nem kiterjedő 1715-ös összeírás 240 településről, 3277 jobbágyháztartásról és 1058 igaerővel nem rendelkező zsellérről tud. Ez az arány 1781-re már jelentősen megváltozott. Ekkorra már 317 helységet ismerünk a megyében, 12 731 jobbágycsaládfővel, 2838 zsellérrel, illetve 2348 házatlan zsellérrel. E számok a népesség növekedésén kívül az úrbéres népesség differenciálódására is utalnak, hiszen a házatlan zsellérek aránya már majdnem elérte a házaszsellérekét. A munkaerő növekedést pedig az a körülmény tanúsította a íegpregnánsabban, hogy az összesen 17 917 úrbéres családra már átlagosan 15,1 osztályozott hold vetésterület jutott az országos 11,1 osztályozott hold ellenében. Mindezek a körülmények tulajdonképpen a szántóföldek feltörésének nagy somogyi ütemét bizonyítják megcáfolhatatlanul.

Bár Somogy a közlekedési viszonyok mostohasága következtében - Kanizsát kivéve — távol esett a mezőgazdasági cikkeket felvevő piacoktól, ezért a XVIII. század első felében a majorsági gazdálkodás kialakulására nagyon kevés jel mutat, a fejlődés a század második felében mégis megindult. Példa erre, hogy míg a hódoltságot közvetlenül követően a megyében összesen 225 települést írtak össze, az 1781-es conscriptio animarum0/0 még 10 oppidumot és 307 pagust ismert. Az 1787-es impopulációs felvétel - adtaiban biztosabb a fentieknél - már 18 oppidumot (jóllehet nem mindegyik „oppidum” volt ténylegesen oppidum) és 295 pagust említ. Lényegesebb azonban, hogy ugyanebben az össze58