Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 1. (Kaposvár, 1970)

Kanyar József: Adatok Somogy megye művelődéstörténetéhez a XVIII. század második felében (1770-1789)

iáró járulékos jövedelmi forrásokból (vadászat, halászat stb.) tudta magát eltartani.

A XVIII. század megyei történetét - hasonlóan az ország nagy részéhez - az úrbérrendezés és a vele kapcsolatos eljárások választják ketté. Megyénk népessége - mint tudjuk — országos viszonylatban is alacsony volt. A számítások szerint az impopulációját tekintve Somogy - a XIX. század első harmadában is - az alföldi megyék szintjén volt. A XVIII. századi benépesülés sajátos törvény- szerűségeként - kezdetben a megye peremterületeinek nőtt a népessége, majd hullámszerűen terjedt tovább a centrális részek felé, meghatározva a táj településtörténeti arculatát, amely szerint, a megye területének középső részén kis lélekszámú, viszonylag kishatárú, a táj felszínében rejlő védelmi adottságokhoz jól igazodó, sűrű településhálózat alakult ki. Az így benépesült centrális részen összefüggésben a megye XVI-XVII. századi politikai, katonai helyzetével, zömmel irtástelepülésként jöttek létre a falvak, meggyőzve erről bennüket az 1728-as összeírás szöveges megjegyzései, de a belsőségek és a hozzá tartozó külsőségek közti aránytalanságok is.1 Az elmondottakból következett, hogy a Somogybán élő népesség számára, a XVIII. század első időszakában, ha fontos is volt, de nem volt elsődleges a növénytermesztés. A legfontosabb helyet a nomadizáló, ritkább esetben a félistállózó állattartás foglalta el. Ugyanakkor az erdős, a mocsaras környezettel összefüggésben nagy szerepe volt a primitív létfenntartási viszonyokra utaló erdei gyűjtögetésnek, illetőleg az előremutató jelentőségű, szintén az erdővel összefüggő foglalkozási formák (hamuzsír, szénégetés, téglakészítés) elterjedésének.

Mindez még világosabbá válik a számunkra, ha arra is gondolunk, hogy a felszabadító hadicselekmények és a Rákóczi-szabadságharc után a lakosság. sorsa nehezebbre fordult valójában, mint volt annak előtte. A spanyol örökösödési háború költségeire szükséges temérdek pénzt a német zsoldosok a nyomukban járó adószedők kipréselték a „kenyér, zsír és húsbányának” tekintett ország lakosságából. Az adószedők, a zsoldosok és a dézsmát behajtó egyháziak elől menekülve a falvak sokszor elnéptelenedtek, a lakosság sokhelyütt nyomorba jutott, amelynek az emlékei még 40 esztendő múltán is élénken éltek emlékezetükben. A szóládiak egyik 1745-ös instanciájukban így emlékeztek vissza ezekre a nehéz esztendőkre: „Atyáink a változó háborús időben nyilván a faluban nem lakhatván, pincékben, földi lukakban laktak”.2 A nagy pusztulás következtében - a XVII. század utolsó évtizedében - több falu lakossága is az erdőbe húzódott lakozás céljából, hasonlóan a kaposvári várhoz tartozó csoko- nyaiakhoz, zselickisfaludiakhoz és sántosiakhoz.3

A közállapotokat látva a falu népe abban a hitben élt, hogy újra háború van az országban, hiszen fegyveres idegen katonák jártak mindenütt, akik fosztogatták őket. A kóborló s szélnek eresztett katonák elől menekülő parasztok ekkor lephették el a somogysági rejtekhelyeket, az erdőket és a mocsarakat, biztonságot keresve előlük. Bár a termést, különösképp a szemet azonnal zsákokba gyömöszölték, hogy elrejtsék azokat az executorok elől, valamennyi termést azonban mégsem tudták megmenteni tőlük. „Spanes kapitány uram in specie más parajtianus regimentbeli tisztekkel gyakorta ment Somogy megyében exe- cutiora - olvashatjuk a korabeli jegyzőkönyvekből - nagy dúlásokkal hajtott száz, olykor másfélszáz és néha kétszáz szekereket is, melyeken mindenféle élést, búzát, zabot, szénát hozatott fel Keszthelyre, hol Sümegre, a szegénység56