Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 1. (Kaposvár, 1970)
Bencze Géza: Adatok a Kapos-völgyi vízrendezés első időszakához (1807-1819)
szolgálta. Ha a Schmidegg, az Eszterházy, a Horváth-Niczky, a Bathyányi és a Kegyesrendi érdekeltségeket nézzük, a kiszárítandó terület után történő fizetés esetén a terhek 79,21 %-át, a másik esetben viszont csak 64,99 %-át viselték volna. „Érthető” volt, tehát ellenállásuk, és az, hogy nagyobb befolyásukra támaszkodva a számukra előnyösebb alternatíva irányába terelhették a megoldást. Ennek eredményeként született a megegyezés, mely szerint a munkák elindítása érdekében ölenként 30 kr-t előre kifizetnek, és az így összejött kb. 20 000 forintot a munkák elkezdésének biztosítására fordítják. Nem született viszont megállapodás a bérek nagyságában, de az már bizonyosnak látszott, hogy a 33 kr-os ölenkénti munkabér nem lesz elegendő még a munkások félfogadására sem. Egyedül a mérnökök fizetését határozták meg, akik minden kiásott öl után 6 kr-t kaptak volna.38 Az első nehézségek már az árokmetszőkkel kötendő szerződéseknél megmutatkoztak. A főcsatornán végzendő ásást már csak ölenként 1 f 15 kr-árt vállalták a munkások, amihez még 100 öl kiásása után 5 mérő gabonát és 2 1/2 akó bort is kértek.39 A nem várt magas munkabérek miatt a munkák szinte a kezdetkor megakadtak. Mindezek után a vármegye még egy utolsó kísérletet tett, hogy kisebb költségekkel is kivitelezhessék a lecsapolást. Ismételten utasították a mérnököket Krieger vízszintesési mérésének ellenőrzése, annak reményében, hogy talán mégis elegendő lesz az egyetlen középcsatorna a felesleges víz leszállítására. A dombóvári határtól Fészerlakig elvégzett szakaszos mérések eredménye ismét igazolta Kriegert, de az is kiderült, hogy a Szabadin aluli berekben olyan kicsi a folyó esése, hogy ezen a szakaszon nem lehet a berket kiszárítani. Szükségesnek látszott azonban a csatornákat itt is megásni, hogy legalább a kellő lefolyást biztosítsák a Kapósnak. A későbbiek során, a tolnai Kapós-berek lecsapolása után nyílt majd csak lehetőség a Kapós-berke tökéletes kiszárítására.40 A földmérők jelentését az 1817 márciusában Kaposvárott tanácskozó küldöttség némi kiegészítéssel elfogadta. A gyűlésre Schmidegg János által meghívott Czvitkovich Sándor mérnök a berek déli részén meghúzódó mellékcsatorna mellett felvetette a dombókról lezúduló zápor- és hóolvadékvizek hordalékát felfogó ún. homokhárító árkok készítésének szükségességét is. Emellett a csatornaásók bérének kubik-ölenkénti számításának felvetésével már a későbbi Kapos- munkálatok tervezési és szervezési problémáit vetítette előre.41 Hiába készültek el azonban a tervekkel, a végrehajtásukra már nem kerülhetett sor. A régi csatornák hasznavehetetlensége, továbbá az a tény, hogy a berek tekintélyes részét csak a tolnai munkálatok után lehetett volna kiszárítani, kedvét szegte a birtokosoknak. A vármegyének Tolnához intézett átiratát viszont azzal utasították el, hogy a kaposi munkálatokba mindaddig nem kezdhetnek, míg a vele szorosan összefüggő Sárvíz rendezését végre nem hajtották.42 Ezután érkezett a Helytartónanács leirata 1819 elején, amelyben utasította a vármegyét a Kapos vize körül teendő munkálatok elhalasztására addig, amíg Tolna el nem készíti a Kapós-Sárvíz összefüggő szabályozási tervezetét.43 Ezzel le is zárult a Kapos szabályozásának első időszaka a megyében. Zichy Ferencnek 1820 júniusában a Kapos szabályozási munkálataihoz királyi biztosként történt kinevezése és az általa június 20-ára Miklósvárra összehívott gyűlés már új fejezete a Kapos-szabályozás történetének. 110
