Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 1. (Kaposvár, 1970)

Kanyar József: Adatok Somogy megye művelődéstörténetéhez a XVIII. század második felében (1770-1789)

növendékből csak alig jár az iskolába 6-8, legfeljebb 10 gyermek. („ . . .ex vi- ginti vel triginta vix sex vel octo, adminus decem in scholiis instruere possunt”.)

A kulturális élet gazdaságtörténeti alapvetésére figyelve, kettős arculatú megállapítást tehetünk a megye művelődéstörténetéről. Egyfelől utalhatunk a kedvezőtlen, az iskolás alapműveltség hiányosságait hangsúlyozó elmaradottságra, amely a század kedvezőtlen gazdasági helyzetének: az alacsony termeléstechnikai szintnek volt a következménye.

Másfelől azonban észre kellett vennünk a század gazdasági emelkedéseit s vele párhuzamban a már korán fellépő iskolaépítési és iskoláztatási igényeket és eredményeket is. Közismertek ugyanis azoknak a falvaknak a nevei a megyében, amelyek már „régi időtől fogva iskolázott helyek” voltak (Nagykorpád, Ne- mesdéd, Kálmáncsa, Hedrehely, Marcali stb.). S ha nem is voltak Somogybán „nagy iskolák” - állapította meg tényként a Tudományos Gyűjtemény 1822. évfolyamában Apáti Kiss Sámuel a megyéről értekezve - összességében azonban a megye „a culturának nem a legalsó lépcsőjén áll.” Lényegében arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy Csokonai sokakat impresszionáló verse — végül is — az első középiskolára vonatkozott.

Ez a kettősség vonul végig - tehát - a század egész megyei művelődés- történetén. Világossá vált előttünk vizsgálódásunk közepette az is, hogy Somogybán éppen az újrakezdés nagy és a paraszti árutermelés még sokáig tartó nehézségei is hozzájárultak a művelődési igények lassú kibontakozásához. Sommásan azonban tudatlannak aligha lehet a somogysági jobbágyságot nevezni, hisz se szeri, se száma azoknak a jobbmódú és tehetősebb parasztoknak a megyében, akik jól művelték földjüket, szép és mutatós állatokat neveltek, s a kor színvonalán gazdálkodtak. Kezük nyomán - mint mondani szokták - a táj kultúrtájjá vált. Ha pedig valaki kultúrtájjá varázsol egy vidéket, azt korántsem lehet - sommásan - tudatlannak, kultúrálatlannak minősíteni még akkor sem, ha az nem tud írni és olvasni.

Láttuk azonban azt is, hogy a század elején már több iskola épült, méghozzá protestáns helyeken, a falu költségén. S ha a nép nem is járt iskolába, ennek oka az volt, hogy nem látta értelmét az iskolába járásnak, hisz társadalmi és gazdasági emelkedését nem látta biztosítottnak általa. Nemcsak az olcsóbb munkaerőre, a gyermeki munkát nélkülözni nem tudó paraszti gazdálkodásra való hivatkozás miatt nem járatta gyermekét az iskolába a jobbágy, hisz az ingyenesen dolgozó és robotoló jobbágynak tökéletesen mindegy volt, hogy ír vagy olvas-e, vagy éppenséggel analfabéta módjára teszi rá a kezét a kapa, vagy a kasza nyelére. Hasznát és értelmét nem látta a gyakorlati élettől távol álló iskolai műveltségnek. Így vált inkább „tűrni tudó magyarrá”, „sorsával megelégedő magyarrá”, olyanná, aki „nagyon érti a természet azon törvényeit, mely szerint az, őtet robotás parasztnak szülte”.79 Lényegében tehát a paraszti emelkedés be- fulladása volt a legfőbb oka az iskolába való nem járásnak, paraszti társadalmunk földhöztapadtsága és kötöttsége játszotta a legfőbb szerepet népünk századokon keresztül tartó nagyméretű és tömeges iskolakerülésének.

89