Lukács Gyula - Keményfi Béla: Magyar foglyok a szovjet lágerekben és a börtönökben 1945-1953 - Iskola és Levéltár 40. (Kaposvár, 1996)

Részletek Keményfi Béla Magyar leventék a sarkkörön túl… c. könyvéből - A különleges lágerben

Az irodában az operupolnomocsennij közölte, hogy János bácsival hazamegyünk. Nem hittem a fülemnek. Jól hallottam? Haza? Csaknem anyanyelvi szinten beszéltem az oroszt, talán még most is, nem érthettem félre. Mégis jól értettem?

Földbe gyököreztek a lábaim. Álltam és bámultam. Hányszor, de hányszor hangzott el a nyolcév alatt: „Szkora pojegyite domoj!" /Hamarosan hazamentek/. Ebből a hamarosanból immáron nyolcév lett. Nem hittünk már.- Menj szólj János bácsinak, hozza a holmiját, és adja le! -szakították félbe gondolataimat a gyezsurnij szavai. A szívem egyre hevesebben vert, a torkom kiszáradt.

Válaszolni sem volt erőm. Csak a számról olvashatták le.- Szejcsász! /Mindjárt/!- Davaj! -hangzott az operupolnomocsnnij sürgetése.

Remegő lábakkal indultam János bácsiért a láger másik végébe. Ébresztő előtt kihaltnak tűnt a láger, senkivel sem találkoztam. A barakkban a magyarok egymás mellett aludtak, mit sem sejtve. Óvatosan János bácsi priccsé- hez mentem.- János bácsi, kelj fel! -súgtam. - Megyünk haza.

Mint a vezényszóra ült fel egyszerre a négy magyar. Értetlenül néztek rám.- Mit beszélsz? -kérdezte Ottó, ő tért először magához. - Honnan szedted ezt a hülyeséget?- János bácsival hazamegyünk - ismételtem meg -, most adtam le a cuccomat. Nem hittek nekem. Emlékezzetek csak, már a lágerbe érkezésem második napján állítottam, Sztálin haláia meghozta a szabadulásunkat! Mit is mondtam pár nappal ezelőtt? Kinevettetek. Azóta elmentek a japánok, a kínaiak, a lengyelek, és a csehek! Mosolyogtatok amikor a repatriációról beszéltem. Látom most sem hiszitek. Pedig jól tudjátok, hogy amit hallok, amiről beszélnek a lágerben azt meg is értem, és már az orosz rabok is napok óta mondogatják: a külföldiek mennek haza. Őszintén megvallom, nekem is hihetetlennek tűnik, de valami azt súgja, most nem hazudnak.- Én továbbra sem hiszek abban, hogy hazamentek -szakította félbe szavaimat a mindig halkszavú Lajos, és hozzátette: -talán másik lágerbe, netán távoli etapra visznek benneteket, de nem haza.

János bácsi közben felöltözött, összeszedte holmiját. Elindult a menet, amelynek élén mi haladtunk. Lajos hozta a holmikat, utánunk a többiek. Az irodában én tolmácsoltam a politikai tiszt szavait, aki közölte János bácsival, hogy hazaengedik. A kis magyar csapat együtt reggelizett. Reggelink leves126