Lukács Gyula - Keményfi Béla: Magyar foglyok a szovjet lágerekben és a börtönökben 1945-1953 - Iskola és Levéltár 40. (Kaposvár, 1996)

Részletek Lukács Gyula Második világháborús naplójából - Az utolsó napok

rök, postások, beszkárt kalauzok és villamosvezetők, nyilasok, német egyenruhába bujtatott ukrán önkéntesek Vlaszov tábornok seregéből, SS-ek és ki tudná felsorolni, hogy a „HATALOM" még ki mindenkit nem hajtott bele ebbe az őrült húsdarálóba.

Mi már öt napja birtokoltuk ezt a pincét és nem nagyon akarózott a viszonylag biztosnak tűnő fedezék-lőállásból elmozdulni. El is határoztuk, hogy tovább már nem megyünk és a sok szenvedésnek, éhezésnek véget vetve-megadjuk magunkat. Igen ám, de hogyan? Mert ugye sokan azt hiszik, hogy megadni magam annyit jelent, mint eldobni a fegyvert és felemelni a karokat a magasba -és máris fogoly vagyok. Ugyanis nem biztos, hogy a velem szembenálló orosz elhiszi, hogy én őszintén gondolom a fogságot és cselt gyanítva lepuffant. Vagy a másik eset: a mögöttem elhelyezkedő német vagy magyar látva, hogy én lelépni akarok és ő így elveszít egy eddigi társat, gyávaságnak minősíti tettemet és hátulról lő le bosszúból, mivel én őt cserben hagytam. Nagyon nehéz ilyen helyen fogságba esni, ahol ennyi a katona elől-hátul és mind ölésre kész, mert a saját életét akarja megmenteni a másik halálával.

Az öt nap leforgása alatt rengeteg lőszert lőttünk ki és már alig bírtunk állni a kilőtt hüvelyeken. Ez megint aggodalmat okozott. Ha az orosz ide bejön és meglátja mennyi kilőtt hüvely hever itt, habozás nélkül dönteni fog sorsunkról... Biztos a mi számlánkra fogja írni legjobb bajtársaik halálát, és ennek szellemében rajtunk torolja meg azt. Bajban voltunk mindenképpen, a szó szoros értelmében. Az öt nap alatt egyszer sem volt alkalmunk megmosakodni vagy borotválkozni. Már egymást is csak hangról vagy termetről ismertük föl. Az őrmester már arra gondolt, hogy éjszaka átfutunk a másik oldalra, de ezt senki sem fogadta el. Ez kész öngyilkosság lett volna részünkről. Az orosz éjjel nem alszik és biztos támadásnak vélte volna rohanásunkat. Kíméletlenül lekaszált volna bennünket. Maradt a várakozás. A pinceablakon hagyott figyelőrésen át állandóan szemmel tartottuk a teret. Nem sok esemény történt, néhány kiégett autó roncsa, két szétlőtt páncéltörő ágyú, mellettük a kezelők holtteste, odább lótetemek, az ablakon át az utcára kidobált lakberendezési tárgyak roncsai hevertek leírhatatlan össze- visszáságban. Hirtelen vad aknatűz verte végig a teret és a mi oldalunkon lévő házak homlokzatát. Valami készül. Az aknatűz után heves géppisztoly tűz, kézigránát robbanások zaia. de ez szokatlan irányból, a mögöttünk lévő ház felől hallattszott Az oroszok mögénk kerültek.

6