Lukács Gyula - Keményfi Béla: Magyar foglyok a szovjet lágerekben és a börtönökben 1945-1953 - Iskola és Levéltár 40. (Kaposvár, 1996)

Részletek Lukács Gyula Második világháborús naplójából - A szökés

elzárták a ki -és belátást. Igazi bötrönben voltunk. A kiszállás után rögtön ötös sorokba kellett rendeződni és leülni a földre. Itt üldögéltünk a napon, szomjasan, éhesen. Mondanom sem kell, hogy reggelit nem kaptunk a bírósági fogdában. Az embereket, akik körülöttünk ültek, most kezdtem szemügyre venni.

Különféle korú és ruházatú emberek voltak. A nálunknál jóval fiatalabb legény kéktől a maid aggastyán korú öreg emberekig mindeféle volt. Mi hárman egymás mellett ültünk a sorba és kiríttunk katonai ruházatunkkal a többiek közül. A mellettem lévő harminc év körüli orosz kezdett velem beszélgetni.

Katonáknak vélt bennünket, de hamarosan megtudta tőlem a dolgokat. Nagyot nevetett és bolondnak nevezett bennünket Helytelenítette a cselekedetünket és megmagyarázta, hogy szökhettünk volna akár hová, a határon egy madár sem jut át. Ő elmondta, hogy vasúti vagonok feltöréséért kapott 8 évet. Szidta a sorsot, hogy katonai bíróságra került, de a polgári bíróságon tűz volt és most az összes ügyeket a katonai bíróság intézi.

Tehát ezért voltak itt a „civilek", mert abban az épületben most nem lehetett dolgozni. Aztán megkezdődött a mi „befogadásunk a házba".

Ezzel a szertartással csak egyszer, itt találkoztam az elkövetkező évek folyamán.

Abból állt a befogadás, hogy a beszólítás után egy helységben meztelenre kellett vetkőzni, ott állt három katonamotozó. Ezek először a földrészért holmijainkat kutatták át gyors újakkal, majd a zsákot vizsgálták meg. Mindenféle levelet, ceruzát, hegyes vagy éles tárgyat, fényképet /akinél volt/ ima- könvvet. kegytárgyat, stb. elvettek. Aztán a szájüreg és fenéklyuk vizsgálat. Ezt követte az ujjlenyomat vétel. A jobb kezünk minden ujját egy festékpárnára nyomták rá, majd a kartonunkra. Ott díszelgett az öt lila ujjlenyomat. Ezt követően egy székre kellett leülni, fehér fal a háttér, a nyakba egy tábla amelyen valami betűk és számok. Fényképezés.

Ez volt az utolsó alkalom, hogy Jenővel és Bandival együtt voltam.

Mit sem sejtve mentünk át ebből a helységből egy másikba. Alig ültünk le a már ott lévők közé, hallom a nevemet, majd a parancsszót: holmival együtt:

Éppen annyi időm maradt, hogy rájuk nézzek és már is taszigáltak harmad magammal kifelé a szobából. Fel sem fogtam, hogy most örökre elváltunk egymástól. Még nem tudtam, hogy az eov ügyben elítéltek soha nem lehetnek együtt ugyanabban a lágerban vagy börtönben, illetve zárkában. Ezek szerint, akkor és ott Bandi és Jenő szét lettek választva.

70