Lukács Gyula - Keményfi Béla: Magyar foglyok a szovjet lágerekben és a börtönökben 1945-1953 - Iskola és Levéltár 40. (Kaposvár, 1996)
Részletek Lukács Gyula Második világháborús naplójából - A szökés
dott! A reggeli után Bandi lefeküdt a fűre az árnyékba. Mi Jenővel a napos részt választottuk. Csendben cigarettáztunk. Jenő hirtelen felállt és odament Bandi mellé. „Mutasd a lábadat" -mondta, erre én is melléjük mentem. Bandi nem akarta megmutatni a lábát, de Jenő nem éppen finom nógatására letekerte a piszkos kötést. Csúnyán megdagadt bokarész, pirosas-kékes színárnyalattal. Te ió Isten! Csak nem tetanusz! - Ha vérmérgezés lépett fel, akkor nagyon nagy baj van. Ugyanis orvosi segítség nélkül, ha a mérgezés tovaterjed, biztos a halálos kimenetel. Mit tegyünk? Tanácstalanul néztünk egymásra. Aztán Jenő azt mondta, hogy ki kell mosni a sebet és útilapu levelet kell rátenni. Hát nagyon kétséges volt e gyógykezelés értéke és eredménye, de más választásunk nem volt. Ez is több a semminél. Mivel utilapu-levél nem volt, így vadsóska levelét kötöttük rá Bandi lábán lévő sebre. Naponta többször is kicseréltük a leveleket, de a várt csoda elmaradt. Bandi egyre lázasabb lett. Egyre csak itta a felforralt, de már kihűlt vizet. Mi mindinkább aggodalommal néztük és tehetelenül bajtársunk kínlódását. Aztán Bandi elaludt, vagy eszméletét vesztette. Ez az állapot sem hozott részére pihenést vagy megnyugvást, mert ide-oda forgolódott és néha teljesen értelmetlen szavakat motyogott. Az egyik kapcát tettük hidegvizes borogatásként a fejére. Ezt állandóan cserélgettük, mert a homlokára tett hideg ruhadarab, úgy látszott valamicskét enyhítette állapotát. Borzasztó volt így tehetetlenül és tanácstalanul nézni a szenvedését. Aztán egyszerre csak elkezdte rázni a hideg. A foga vacogott és halkan nyöszörögte, hogy nagyon fázik. A közben már megszáradt vattakabátokkal takartuk le a 30 fokos hőségben, de egyre csak azt hajtogatta, hogy fázik. Gyorsan tüzet raktam és vizet forraltam. A vízbe cukrot tettem és a forró cukros vízzel itattam. Aztán elmúlt a hidegrázása és most meg arról panaszkodott, hogy nem bírja a meleget. Ez ellen az inge újját és mell részét vizeztük be. így telt a pihenőre szánt napunk egésznapos betegápolással. Jenővel közben megbeszéltük, hogy még egy napot rá kell szánnunk az ittmara- dásra, mert Bandi menetképtelen és nem lenne értelme, hogy erőltessük a menetelést. Úgy sem bírná ki még pár kilométert sem. Itt viszont jó helyen vagyunk. Vizünk van. Összeszedtük a vihar által szétszórt ágakat, újakat vágtunk le a környező fákról és megint felépítettük a kis kalyibát. Jenő és én a szokásos vacsorát ettük. Bandi csak forralt vizet és cukrot. Aztán leszállt az est. Aludni tértünk. Az éjszaka majdnem nyugodtan telt el, leszámítva, hogy a kis kalibában szűkös volt a hely és Bandi is elég nyugtalanul aludt. Gyönyörű reggelre ébredtünk. Bandi állapota is javult valamennyit, legalább 46
