Lukács Gyula - Keményfi Béla: Magyar foglyok a szovjet lágerekben és a börtönökben 1945-1953 - Iskola és Levéltár 40. (Kaposvár, 1996)
Részletek Lukács Gyula Második világháborús naplójából - A szökés
Elnevette magát. Kievbe? -kérdezte,- az még vagy négyszáz kilométer ide! De, ha segítetek úgy Cserkaszig elviszlek benneteket -ha van pénzetek is valamennyi! Felpumpáljátok a kereket, segítettek szerelni és fejenként 150 rubelt adtok. Jó? -mondta. Én azt válaszoltam, hogy ha nekünk volna 450 rubelünk, akkor nem gyalogolnánk, hanem vonattal mennénk. Vegye úgy, ha segíteni akar rajtunk, hogy 150 rubelt kap tőlünk és segítünk a kereket megjavítani. Több pénzünk nincs, mert akkor éhen halunk, ha a kért összeget neki adjuk. A sofőr egy cifrát káromkodott és beleegyezett az alkuba. Jenő értett az autókhoz és gyors szakavatott kézzel szerelte le a lyukas kerékről a köpenyt. A sofőr megragasztotta a belsőt, aztán Jenővel együtt gyorsan visszaszerelték a tárcsára. Bandi és én felváltva nyomtuk a pumpát. Közben a sofőr észrevette, hogy egymás között idegen nyelven beszélünk. Megkérdezte, hogy milyen náció vagyunk? Lettek, litvánok? Én azt válaszoltam, hogy „Za karpatszka Ukraina" /Kárpátontúli Ukrajna/ ahová valók vagyunk. A „Donbassz"-ban dolgoztunk, de most Kievbe megyünk a nagy építkezésekhez dolgozni. így közelebb vagyunk az otthonhoz. Nem kételkedett, egyből elhitte, mert mint már írtam, hogy Oroszországban többen nem beszélik tökéletesen az oroszt, mint igen. Mikor látta, hogy Jenő milyen ügyesen szerelte meg a kereket, elismerő szavakat mondott munkájáról. Mikor a kerék a helyére került, a sofőr -akit Ivánnak hívtak- elővette a dohányos-zacskóját és megkínált bennünket szívnivalóval. Miután a cigarettát elszívtuk, azt mondta, hogy másszunk fel a platóra. Hosszú út vár ránk. Most reggel van, talán délre -ha nem lesz újabb defekt- beérünk Cserkasziba. Felmásztunk a teherautó platójára. Rengeteg, különféle vízvezeték szerelvény volt nagy összevisszaságban. Kisebb-nagyobb csapok, szelepek, átereszek. A kabin mögötti részen csináltunk magunknak helyet, hogy a menetszél ne érjen bennünket. Aztán elindultunk. Iván nem volt tekintettel az út állapotára, vadul nyomta a gázt és vagy 50 km-es sebességgel robogtunk. Nagyokat döccent, ugrott a 3 tonnás ZISZ, a rakomány volt úgy, hogy egy nagyobb döccenő után egyszerre emelkedett és zuhant vissza a platóra. Attól tartottunk, hogy bármely pillanatban szétesik az egész rozoga jármű. Vagy egy-másfél órai autózás után egy nagyobb faluba értünk. A falu közepe táján volt a piactér. Iván lassított, majd megállt a piacnál. Kiszállt a vezetőfülkéből és felszólt nekünk, ha valamit akarnánk venni, most vegyünk. Ő ennivalót vesz magának. Mi is lekászálódtunk a platóról a földre, kinyújtottuk elgémberedett, megtört tagjainkat és elvegyültünk a piac közönsége között. Senki sem vetett 38