Lukács Gyula - Keményfi Béla: Magyar foglyok a szovjet lágerekben és a börtönökben 1945-1953 - Iskola és Levéltár 40. (Kaposvár, 1996)
Részletek Lukács Gyula Második világháborús naplójából - Az utolsó napok
Nagyon hideg éjszaka volt. Alvás helyett csak bóbiskolás volt a pihenő. Reggel újból megismétlődött a tegnap esti ételosztás. Újra kétszersült, kis darab szalonna, ital helyett hó. Az orosz őrség parancsára ötösével felsorakoztunk és megindultunk utunk következő állomása Kiskunfélegyháza felé. A menet alatt furcsa dologra lettem figyelmes. Miután pár kilométer út megtétele után a sorok összezilálódtak, a menet közben eddig soha nem látott egyenruhát viselő foglyok kerültek a közelünkbe. Három khaki-színű, elől hátul csúcsos sapkát viselő fogoly lépdelt velünk. Az egyenruhájuk és rangjelzésük alapján nem tudtam megítélni hogy mifélék. Majd később velem egy sorba került Szabó zászlós, bár ő nagyon szótlan és zárkózott lett, de kérdésemre megmondta, hogy ezek amerikai repülősök. A zászlós beszélt kicsit angolul, és egy alkalmas helyzetben megszólította őket. A három amerikai boldogan válaszolt a nyelvükön feltett kérdésekre. Jól esett nekik, hogy valaki beszélni tud velük. Elmondták, hogy őket Budapesten egy hadikórházban ápolták, miután még a nyár folyamán, légiharcban lelőtték a gépüket. Nem egy gépen szolgáltak, a kórházban kerültek össze. Amikor az oroszok a kórházat elfoglalták, az összes járóképes sebesültet kihajtották a kórházból és a nagy repülőtérre hajtották. így kerültek ők is Budaörsre. Hiába magyarázták Budaörsön az ott lévő magasrangú orosz tisztnek egy német tiszt segítségével aki jól beszélte az angol és orosz nyelvet, hogy ők kicsodák, az oroszok kinevették őket és azt a választ kapták, hogy örüljenek, hogy nem lövik rögtön agyon őket mert valószínű, hogy nem is igazi amerikaiak, hanem német diverzánsok - amerikai egyenruhában. Elhűlve hallgattuk Szabó zászlós tolmácsolását ezeknek a katonáknak az esetéről. Itt már megállt az ész! Az aljasság, a becstelenség és a butaság ilyen ötvözete szinte hihetetlennek tűnik. A saját szövetségesének katonáit, akik már egyszer harci cselekmény folytán önhibájukon kívül fogságba estek, sebesülten, azokat ahelyett, hogy amikor kiszabadították azonnal a legrövidebb úton megfelelő helyre szállították volna újra csak úgy kezelték mint minket, akik potenciális ellenségeik voltunk. De akkor mi még nem ismertük az orosz gondolkodást... A három amerikainak egy kicsit próbáltunk segíteni. Megkínáltuk őket a most már mindig nagyobb értéknek számító cigarettával. Köhögve, kidülledt szemmel szívták a mi méregerős Honvéd cigarettánkat. Egyre mondogatták „very good", de tudtuk, hogy ezt udvariasságból teszik, mert jól is esett nekik a cigaretta, de azért ők más milyenre számítottak. Lám, hogy a szükség a tegnapi halálos ellenfelekből, milyen hamar egyszerű emberekké változtatott 23
