Lukács Gyula - Keményfi Béla: Magyar foglyok a szovjet lágerekben és a börtönökben 1945-1953 - Iskola és Levéltár 40. (Kaposvár, 1996)

Részletek Lukács Gyula Második világháborús naplójából - Az utolsó napok

és amint megfől a borsó rögtön kiürítik az edényeket, hogy újabb adagokat főzhessenek.

Azt is megtudtuk tőlük, hogy nekünk szerencsénk van, mert mi, mármint a mi csoportunk nem nagy létszámú, így jól lakhatunk. De ha ezer főnyi fogoly érkezik, azok sem kapnak többet és csak az eszik akinek iut. A többit akinek nem jutott éhesen tovább hajtják. Kérdeztük nem tudják -e hová megyünk? Kiskunfélegyházára -mondták -ott már, úgy hallották jó lesz, mert onnan Debrecenbe megyünk, katonának. Már a falukban vannak maavar katonák meg rendőrök. /Karhatalmisták és policáiok az oroszokkal eavütt működő kommunista elemek/ Azért egy kicsit megnyugtató volt ezektől az asszonyoktól ezeket hallani. /Később kiderült, hogy szerencsétlenek -talán tudatlanságból, talán kommunista parancsra- milyen csúnyán félrevezettek bennünket. Ezeket a területeket még az ősszel megszállták az oroszok. Azóta itt orosz katonai közigazgatás volt. De térjünk vissza az étkezésre. Ugyanazok a jelenetek. Csajka, sapka, ronav. amibe csak valamit bele lehetett rakni, mind arra szolgált, hogy bele vételezzen a gazdája. A borsó már rég kihűlt de azért mi nagyon jó étvággyal fogyasztottuk el azt. Az étkeztetés után folytattuk menetelésünket Akasztó felé. A sebtében főzött, különféle maradékokból és hullott, kellően meg nem tisztított alapanyagokból készített élelemnek meg lett a következménye. Az emberek a rendszertelen táplálkozás miatt legyengült emésztő rendszere felmondta a szolgálatot. Egyre másra kellett az árokszélre, út mellé kuporodni és dolgát végezni a hasmenést kapottaknak.

Az orosz kísérők eleinte mulatságosnak tartották kínlódásunkat és gúnyos megjegyzéseket tettek és állandóan Hitlert emlegették. Valószínűleg kapcsolatos volt megjegyzésük a mi fiziológiai szükségletünkkel, de később már terhesnek tartották a menetet lassító körülményt és nem engedték meg, hogy valaki is kilépjen a sorból és dolgát végezze. Ennek egyenes következménye lett hogy sokan akik nem bírták tartani magukat. Szomorú és megalázó menetelés. Vae victis! /Jai a legyőzőiteknek!/

Akasztó és Csengőd között meneteltünk, amikor különös jelenségre figyeltünk fel. Lakodalmas menet közeledett velünk szemben az úton. 4-5 lovaskocsin, fekete ünneplőbe öltözött, vidám hangulatú nótázó férfitársaság. Pántlikás lószerszámok, ostorok a kocsisoknál, borosüveg a kezekben. Egyszóval igazi békebeli lakodalmasok. Valószínű, hogy álmukban sem gondolták, hogy mily szomorúan fog végződni számukra a mai vidáman induló nap. Amint a közelünkbe értek, az oroszok minket leparancsoltak az útról az árok szélére és le kellett ülnünk a földre. Amikor a kocsik velünk egy vonalba

20