Lukács Gyula - Keményfi Béla: Magyar foglyok a szovjet lágerekben és a börtönökben 1945-1953 - Iskola és Levéltár 40. (Kaposvár, 1996)
Részletek Lukács Gyula Második világháborús naplójából - Az utolsó napok
történt az a tragédia, hogy a menetképtelen lemaradó sebesültet a vele visz- sza maradó orosz, alig 100 méterre eltávolodtunk -agyonlőtte. Minden erőnket megfeszítve segítettünk sebesült bajtársainknak a menetben, nehogy lemaradásra kényszerüljenek. Mi, akik a bunkerben együtt voltunk és azelőtt is egy egységnél szolgáltunk, egymás mellé húzódtunk, összetartottunk, de túlságosan nem mutattuk ki együvétartozásunkat. Valami belső hang azt súgta, itt nem szabad nyíltnak lenni, feltünősködni, mert könnyen ellenséget is szerezhet magának az ember. Nagyon figyelemre méltó dolgot figyeltem meg: az éhes és kimerült emberek az életbemaradásra kényszerítő ösztön hatására olvan dologra is képesek, amit normális körülmények között elképzelhetetlennek tartanak. Ezzel kapcsolatban a következőket mondom el. Még a pesti harcok alatt, valamelyik lakás éléskamrájában egy kb.1 literes zománcozott edényben valami pirospaprikás hurkazsírt találtam. Ezt minden jövőbelátás nélkül betettem a málhazsákomba. Most a menetelés közben, hogy könnyítsék a mind nehezebbé váló szerelvényemen, ahogy a zsákba nyúltam a kezembe került. Először el akartam dobni, de valahogy ésszerűtlennek találtam,hogy éhesen pont élelmiszert /evésre, fogyasztásra alkalmas/ dobjak el. A mellettem gyalogló őrmesteremnek halkan odasúgtam, mi van a zsákomban. Ő rögtön azt mondta, hogy el ne dobjam, cipeljem csak, nagyon jó lesz az még. így a kis edény a helyén maradt. A délutáni órákban értünk a budaörsi repülőtérre. Ahogy a domboldalon vezető útról láttuk a rep. teret, fantasztikus látványban volt részünk. A sík völgyben, a letaposott havon mintegy 15-20 ezer ember járkált, állt, feküdt. Egy hatalmas szürkésbarna tömeg. Az eddig fogságbaesettek tábora. Ezt az embertömeget, tőlünk elkülönítve, mintegy 50 méterre, kis csoportok vették körül, 5-6 főnyi orosz őrcsoportok, a tömegre irányított golyószórókkal, gépfegyverekkel. Csalódottan beszélni kezdtünk egymás között, hogy hát ez az a híres fogolytábor, ahol szervezik az új hadsereget? De nem sok időnk maradt a találgatásra, mert rövidesen elnyelt minket is a szürke tömeg... Kísérőink részéről az átadás gyorsan és egyszerűen történt meg: a tömegre mutatva közölték -láger! Majd miután mi áthaladtunk a foglyok számára tiltottnak nyilvánított zónán, eltűntünk a tömegben. Mi hárman, Pusztai őrmester, Kis őrvezető és én együtt maradtunk. A fáradtságtól és az aznapi izgalmaktól kimerültén még néhány métert mentünk a tömegben, majd egy szabad helyen letelepedtünk az ürüléktől és vizelettől szennyezett hóra. Karnyújtásnyira tőlünk fásult tekintetű, borostás, piszkos egyenruhás katonák ültek, magyar, német egyenruhákban. Az összes fegyvernem képviselve 11
