Lukács Gyula - Keményfi Béla: Magyar foglyok a szovjet lágerekben és a börtönökben 1945-1953 - Iskola és Levéltár 40. (Kaposvár, 1996)
Részletek Lukács Gyula Második világháborús naplójából - Az utolsó napok
zatban felsorakozni, így hát kettessével indítottak útra bennünket a szétlőtt német rohamlöveg mellett a Hegyalja út felé.. Az utcán lehangoló kép tárult szemünk elé. Mindenütt a rombolás és a harc dulásának nyomai. Szanaszét heverő egyenruhás és civilruhás holttestek. hadieszközök, jármüvek. Kiégett villamosok és autóbuszok, az üvegcserép csikorgóit lépteink alatt. Araszolgatva, az akadályokat kerülgetve, néha erősen lehajolva egy egy eltévedt lövedék sivításának hallatára, lassan haladtunk az ismeretlen cél felé. A Királyhágó-tértől a Hegyalja utcán át haladtunk. A környező utcákból lassan előlépkedő, már szintén magukat megadott fogolykatonák számával egyre nőtt a csoportunk. Szótlanul, magunk gondolataiba mélyedve vén szóra ott az elcsigázott, rongyos, kiéhezett csapat. A Hegyalja út végénél egy nagy térre szélesedő terület volt. Már pár százra tehető csoport volt ott, főleg német és magyar egyenruhában, de jó számmal voltak nyilasok, csendőrök, rendőrök, postások és egyéb sötét- színű ruhát viselő emberek is. Az egészben az volt a legfeltűnőbb, hogy az oroszok látszólag ügyet sem vetettek ránk, szinte őrizet nélkül, csak mutogatással és némi -valószínűleg káromkodással fűszerezett -kiáltással terelték a foglyokat a gyűjtőhelyre. Ha most visszagondolok az egészre, úgy tűnik, hogy ők már minket nem vettek potenciális ellenségnek, mert az utcán, a tereken és mindenütt szanaszét heverő lőfegyvereket bármikor felvehettük volna és ha cseppnyi erő maradt is volna bennünk, még mindig nagy kavarodást tudott volna néhány géppisztolyos okozni. Ők tudták, hogy mi fizikailag és pszihikailag nullák vagyunk. Tőlünk nem kell tartaniuk. A több hetes akna -ágyútüz, heves légitámadások, állandó gyalogsági tűz, harckészültség, közelharcok, éhezés, álmatlanság annyira kimerített bennünket, hogy mi fegyvert most, itt kézbevenni nem fogunk. A téren egy orosz tüzérüteg volt tüzelőállásban, száz méterre a foglyok csoportjától, lőirányba a királyi vár volt. A vár és az ütegállás között, túl közel a lövegekhez egy három emeletes ház volt, amely akadályozta a tüzelést. Az oroszok a foglyokkal vagy húsz láda robbanóanyagot hordattak be a házba, majd azt az orosz utászok felrobbantották. Röviddel ezután a 150 mm űrméretű lövegekkel megkezdték a tüzelést a vár irányába. Mi elhűlve néztük ezt az esztelen rombolást még ebben a helyzetben is, mert az igaz, hogy fél Budapest már romokban hevert, de miért kellett egy viszonylag épségben lévő házat a földig lerombolni? Igen, a győzteseknek semmi sem drága, mindent megtehetnek amit csak akarnak. De hamarosan egészen más, minket személyesen érintő események vonták el figyelmünket az orosz tüzérek 9
