Füzesi Miklós: Védegyeleti mozgalom Somogyban 1844-1847 - Iskola és levéltár 39. (Kaposvár, 1994)

DOKUMENTUMOK - 8. Beszámoló jelentés a Pesten 1845. november 17-én tartott közgyűlésről

is nevezni. Valának pedig ezek: Gróf Károlyi Györgyné, Kossuth Lajosné, Gróf Batthyány Kázmér, Gróf Teleki László, és Kossuth Lajos. Gróf Károlyi Györgynek hitvese a' magas születésű úrhölgy, a' lelkes magyar nő, és buzgó pártolónéja a' hazai ipar ügynek minden alkalommal a' legnagyobb lelkesedés, tisztelet, és hódolat kifejezésével fogadtatott; mi czáfolhatatlan tanúsága annak, milly nagyra szokta a' nemzet becsülni a' nemzet ügyeit pártfogoló, 's azokat előmozditó honleányokat. Bár ezen lelkes főrangú hölgynek példáját minél számosabban követnék. Ezen tánczvigalomroli jelentésünket befejezzük annak említésével, hogy mint Gróf Károlyi Györgyné, mind pedig Kossuth Lajosné is a' kedves nemzeti csárdást ellejtvén, viharosan megéljeneztettek, és hogy ezen ritka jellemű vigalom folyvást ugyan azon semmi által meg nem zavart vidorsággal, 's sokáig folytatván csak későn fejeztetett be, hagyván mindenkiben a teljes megelégedessen vissza emlékezést. Imigy befejezve lévén az Országos Védegyesületnek Első Nagy Gyűlése, és minden erre alkalmilag rendezve volt vigalmak; e' jelen tudósításunkat is befejeznünk kellene; minekelőtte azonban ezt tennők, kérjük: engedje meg a Tisztelt Egyesület, hogy néhány szavakat hozzája intézhessünk, és türelmét még egy kevéssé igénybe vehessük. Minden ügybarát aggódva várta annak kifejlődését, ha váljon fog e' ez akalommal a' dolog iránt azon részvét mutatkozni, mellyet annak magasztossága olly méltán igényelhet, és váljon nem fogja e' az első lelkesedés szülte első tűznek ellobbanása után a' magyarban olly gyakran mutatkozni szokott közönbösség, és dermesztő hidegség, és innend eredő részvétlenség a' Társaságot, az általa felkarolt szent ügyet compromittálni; azt és ennek minden törekvéseit gúny és kaczaj tágyává tenni, az eztet óhajtó és jósló honni és külföldi ellenesek előtt? Ez aggodalomban párosulva azon félelemmel, hogy illy késő évszakban hamar beállható rossz időjárás miatt az utazás olly könnyen lehetetlenné tétethetik, és ennélfogva főleg a' távolabb lakozó ügybarátok a' részvételben önkénytelen is gátoltathatnak, mindenkiben a' várakozást nagyon mérsékeltté tevé, azonban hála az ügy nemtőjének, az eredmény ezen mérsékelt várakozást nem csak felérte, hanem minden legvérmesebb reményt is fényesen túlhaladott. - És habár igy a' társaság buzgósága, és a ' kitűzött czéloknak hasznossága, elismerése, és pártolása legnagyobb mértékben igazoltatott, még is találkoznak már számosan, kik ezen eredményt mind ennyi elvitathatatlan tanúság ellenére kisebbíteni, homályosítani, és nevetségessé tenni nem átallanak - Ezek a' konok alávaló malitiának [gúnynak] legundokabb kicsinséges hősei; - és ki hinné, hogy illy gyáva lelkületű egyének hazánkban is találtatnak nem kis számban? Adjuk ezeket a köz megvetésének által. Örömre derítő jelenségneknevezzük Ítéletünk szerint azt, hogy a' védegyleti ügy irántfőleg az Ifjúság, a' hazának fiatalabb és reménydús nemzedéke, a' leghőbb lelkesedéssel, pártolással viseltetik. - És épen ez, - mit az ügy ellenei egyébiránt olly annyira rosszainak - éleszti bennünk a ' reményt, és nyújt biztosítékot, hogy ezen ügynek igen is van, és lesz jövendője, és hogy a ' már már ébredező honfiak addigi kóros álmukba visszahanyatlani nem fognak, mert midőn a' hazának ezen átmeneti szakában a ' korossabb ivadék az eddig megszokottat felejteni, nélkülözni nem igen tudja, az újhoz pedig simulni, és azért lelkesedni nem igen képes; egyedül csak a ' fiatalabb nemzedék az, me Ilynek kezeire hazánk ügyeinek vezetése kerülendvén, hőn, nemzetiesen érezni, cselekedni, és hazánk minden ügyeit kívánt kifejlesitésre juttatni már csak zsenge korától fogva nyert benyomásoknál fogva is egyedül képes, és hivatva leend, mint azt a' Méltóságos Elnök Ur az ifjúsághoz intézett szavaiban olly hatásosan kifejtette. - És azért ha már az éltesebb nemzedéktől egyszerűen csak részvétet igényelhetünk, az Ifjúságtól bizonyosan nem kevesebbet, mint hő lelkesedést, és ernyedetlen pártolást joggal követelhetünk. - Azért is óhajtanék, lenne minden igyekezetünk az Ifjúságnak ez, és minden hasznos nemzeti ügy pártolásának megnyerésére állandóan irányozva.

Next

/
Thumbnails
Contents