Magyar Kálmán: Somogy megye régészeti múltja a honfoglalás és a középkor évszázadaiban - Iskola és Levéltár 37-38. (Kaposvár, 1993)
III. Somogy az Árpád-korban (1100-1300-as évek) - 5. Az Árpád-kori gazdasági szervezet, az ún. városi fejlődés jellemzői Somogyban
ember tud lekaszálni), és két szőlőről, erdőről, valamint más - köztük mezei parlagon fekvő - földekről is tudunk. Az apátság egyik szerzetese lakott itt és gondozta - Márton deák, István bihari prépost és csicsali János által - az apátságnak adott jelentős birtokot. Mi tűnik ki az adatokból? Az, hogy 1055-ben a királyi oklevél írója még nem tartotta szükségesnek, hogy megjelölje a szántóvető munkát végzők mansióinak a helyét. Ezek szerint a szántóföldek nemcsak a helységeken belül, hanem a helységhatároktól függetlenül is változtathatták helyüket. Ennek látszik ellentmondani Szántód településünk, amely a XI-XII. században éppen a szántásra kötelezettek állandó lakhelyévé vált. Ezt az időhatárt még bizonyosabbá teszi, hogy 1211-ben már csupán a földművelő udvarnokok falujával találkozunk itt. Az, hogy a többi szolgálónépeket: a lovasokat, a halászokat, s általában az apátsági népeket nem kötötték helyhez, a kor igényének teljesen megfelelt. Hiszen őket bárhol alkalmazhatták, s a gazdálkodás igényei szerint át is csoportosíthatták. A lakóterületek így rendezetlenebbek, esetleg szabálytalanabbak is lehettek a gyakran helyet változtató hajlékok, mansiók miatt. Ezek alapján az igen változatos jogállású, a tihanyi apátságtól mindenképpen erősen függő népek a régi, XI-XII. századi bencés gazdálkodás szerint a saját kezelésű, nagy kiterjedésű földeket művelték. A családoknak járó földterület nagyságát kezdetben csak globálisan, településenként határozták meg, csupán a földesúmak járó szolgáltatásokat és szolgálatokat tartották pontosan számon. Az 1211. évi összeírás a tihanyi praedium földtartozékait már említi. Egy-egy helyen kialakult az a gyakorlat is, hogy a szolgálónépeknek családonként azonos nagyságú földet juttatnak. A szolgák egyenként és csoportosan történő felszabadítására már a XII. századtól több esetet ismerünk. Ez azt jelenti, hogy az egyház által nem szívesen tűrt rabszolgaintézmény felszámolása már a XI. században megkezdődhetett. A szolga, a servi földet kaphatott saját üzemben való művelésre is. A tihanyi apátság birtokainál figyelhető meg - az 1211. évi oklevél alapján - az apátság népeinek a differenciálódása. Többségük ekkorra kiszabadult a legalávetettebb szolgák, a servik rendjéből. A sokszínű fejlődés az apát saját kezelésű földjein dolgozó különböző feltételek szerint élő, félig még szolgarendű népeket már a XII. század végétől, de javarészt a XIV. századtól egységesen jobbágyokká formálja. A század második felére pedig kialakulnak a rendezettebb, telkek szerinti lakóhelyek, földek. Létrejönnek - a telkek alapján történő - úrbéri szolgáltatások, amelyek a korábbiakhoz képest jóval szilárdabb jogokat biztosítanak a jobbágyoknak. Fontos, hogy az Árpád-kori forrásokban, oklevelekben a XI. századi földművelő ember megnevezés szerint is szerepel. A XI. századtól már szám szerint ismeijük tartózkodási helyüket is. A XI-XII. században ez kibővül a munkahely nagyság szerinti megnevezésével. A XII-XIII. századtól már ismerjük a tartózkodási hely és a belső telek nagyságát is. Ez a fejlődés, átalakulás természetesen a gazdálkodásra, a településekre és a földesúri-egyházi birtokosokra is vonatkozott. S ha a fentieket összegezni kívánjuk, akkor az adatokból világosan megfigyelhető a XIII. századi nagyobb gazdasági átalakulás. Ekkor a régi bencés gazdálkodás, köztük a tihanyi, somogyvári és más nagyobb egység is, jelentősen átformálódott. Ez az átalakulás természetesen országos, de európai mértékű gazdasági változást vont maga után. Ehhez a nagyarányú változáshoz természetesen a tatárjárás és annak somogyi pusztítása is hozzájárult. Az újjáépülő települések a földesúr megnövekedett igénye szerint alakultak. A tihanyi apátság uradalmaiban például a nagy változást az is elindította, hogy az apátság birtokait, illetőleg népeit érte a nagyobb pusztulás. 1276-ban a veszprémi püspök a tihanyi apátságot “újabban szegénységtől sújtottnak” nevezi. Ez az elszegényedés meggyorsíthatta a 59
