Knézy Judit: Fejezetek Somogy megye néprajzából - Iskola és Levéltár 36. (Kaposvár, 1992)
III. - Len- és kendermunka, fonás, szövés
-28 LEN ÉS KENDERMUNKA, FONÁS, SZÖVÉS A somogyi parasztság évszázadokon keresztül maga készítette a ruházata, háztartása és gazdasága részére a len- és kendervászon fonalat. Kendert az egész megyében termeltek, lent inkább csak Belső- Somogy déli részében, de időnként másutt is. Nemcsak a belső-somogyi magyarok, de a Dráva menti horvátok és a Nagyberekben élő buzsáki és környéki horvátok is feldolgozták a lent fonalnak. A honfoglaló magyarok ismerték a kender feldolgozásmódját. A Dunántúlon előforduló len- és kenderfeldolgozó eljárás formái a korai európai lenkultúrával mutatnak rokonságot. A lent és kendert is a legjobb minőségű földbe vetették, lehetőleg a földet trágyázták is. Ha nem volt elég kenderföldje a községnek, bérelt földesurától. A falu lakosságának kezelésében lévő kenderföldeket évről-évre újra osztották. Nagy fontos volt a jó kenderföld. Ezért mondták a bánatos arcú emberre, hogy olyan arcot vág, mint akinek nem jutott kenderföld. A kender vagy len terméséből vagy feldolgozott fonalából kilencedet, tizedet is adtak a jobbágyok, zsellérek a feudalizmus évszázadaiban, hiszen a nemesség és a papság is használt ruházatához, háztartásához házivásznat, az axv. parasztvásznat is. A feldolgozó munka a len- vagy kendernövények kihuzogatásával a nyűvéssel kezdődött. Ezt követte az áztatás. Patakban vagy árkokban nyomtató rudakkal lefogatva áztak a rostnövények kötegei, kévéi. Kivetésxitán gúla alakban szétterítve szárították. Majd különféle eljárásokkal meg kellett tisztítani a növény rostjait a külső burkától. Ez általában tiló típusú un. vágóval, helyenként lábbal mozgatható kendertörő zupával (Külső-Somogy, Nagyberek) történt. Ezután finomították a rostokat úgy, hogy tiló nyelve alatt húzogatták át, vagy kalodás, forgatható kenderdörzsölővei (Külső-Somogy), másutt lábbal tiprással, nyomással (Külső-Somogy, Kapos mente, Kaposvár környéke). A rostok közül a durvább kéregrészeket, a pozdorját gerebennelv&XaszXoXi&Y. ki, azaz gyaratták. Somogybán a gerebennek szögrózsás változata terjedt el. Az itt élő németeknél kétféle sűrűségű szögrózsa volt a falapra rögzítve. A szögrózsán történt fésülésszerű eljárás után a szösz, azaz a rost durvább része maradt a szögeken. A kézben maradt finomabb rost neve szála. Másféle vastagságú és erősségű fonalat adott a magvas kenderts másfélét a virágos kender. A szöszt és a szálát külön-külön fonták meg fonalnak. Magyar falvakban már csak arra emlékeznek, hogy rokkán történt a fonás, de délszláv községekben élt még a rokkán fonásnál régebbi eljárás, a guzsalyról való fonás emléke (preslica). Ezeket a fonófákat rendszerint a lányok szeretői készítették és szép mértanias faragással díszítették. A fonál a rokkáról a két végén T-alakú áspára, majd gombolftóra, majd fonalfelvetőre, végül a szövőszékre ('szüőszákJkzxüXx. A munkák a gerebenezéstől a szövésig már a szobában játszódtak le. Len- és kenderfeldolgozásnál a szomszédok, rokonok viszonzásos alapon összesegítettek, (nyűvés, kivetés, vágás, tilolás, kendernyomás, dörzsölés.). A fonást mindenki maga végezte már, de közös fonóestek keretében. A szövést egyes vidékeken maguk a parasztasszonyok végezték, de volt ahol hivatásos szövőmesterre, takácsra bízták. A török kiűzése után a XVIII. században Somogybán is megnövekedett a takácsok jelentősége. 1723-ban Igáiban, 1735-ben Kaposvárott, 1747-ben Karádon, 1749-ben Kéthelyen, 1750-ben Ságváron, 1779-ben Hídvégen alakultak takácscéhek. A céhek kétféle takácsot különböztettek meg: a hfmcs takács szőtte az egyszerűbb, csíkszerű díszítésű vásznat, mit a sávolyos takács főként úri megrendelésre finom fehér, vagy színes asztalneműt pl. damasztot szőtt. A parasztasszonyok eleinte sima, egyszerű vásznat készítettek. Richard Bright angol utazó Taranyban a méhészház szobájában az 1810-es évek elején látott ilyen paraszti szövőszéket. A takácsmesterség hanyatlása a textilipar föllendülésével következett be. Csökkent a takácsok száma. A Nagyberekben néhány horvát községben, Belső-Somogyban, a Dráva mentén és a zselici magyaroknál a takácsipar hanyatlásával a paraszti szövés szinte kizárólagossá vált, bár néhány takács maradt később is e vidékeken. A gyári fonalak megjelenésével a korábbi lenből vagy kenderből való kóc-, szösz- vagy szálavásznon kívül pamuttal felesen (kenderpamukos-, felesvászon, lön-pamukos) vagy tisztán pamutból való vásznat is szőttek.
