Knézy Judit: Fejezetek Somogy megye néprajzából - Iskola és Levéltár 36. (Kaposvár, 1992)

III. - Fehér vászonviselet, somogyi hímzőasszonyok vászonmunkái

-33 A nőknek volt bosszúinge és rövid ümög/e is. Az ásó inget szűkebb ujjúra, szűkebb derekúra, a felsőt pedig bővebbre, díszítettebbre készítették. Olykor az összeillesztési mód is más volt, vagy mind a derekát, (középső, törzset fedő rész) mind a két ujját a nyakban ráncolták (ragián vonalhoz hasonló), vagy az ujjakat a váll széléhez varrták.

A férfiingek közül a régebbi sfpuj/ú, ezt tisztán négyszegletes darabokból varrták össze, az összeillesztések esetleg díszesen, mintás betétekkel, az összeillesztések mentén hímzéssel készültek. Legtovább a pásztorok viselték Somogybán. Ennek nem volt gallérja, elől vágott nyílását házi szövésű pertlivel kötötték össze. A galléros, kézelős, vállbetétes, hónaljbetétes un. franciás szabású inget a XIX. század második felében kezdték készíteni. Ennek gallérját, kézelőjét, mellbetétjét hímezték is.

A női vászon felsőszoknya neve a bikJa; ez az elnevezése inkább a megye déli felében maradt fenn magyaroknál, horvátoknál is. Ennek övpántja szélesebb volt, mint az alsószoknyáé, amelynek neve péntó. A XIX. század végéig a vászonszoknya derekát kissé magasabban viselték a csípő felett, mert az ingeknek rövid volt a dereka. Később meghosszabbodott az ing és a csípőre került a szoknya korca. Csak a Lakócsa környéki horvátoknál maradt meg az 1950-es évekig az egészen rövid női ing, és a szoknyát közvetlenül a mell alá kötötték.

Vászonból még más viseletdarabok is készültek, esetenként a mellények, hosszú ideig a női és férfikötények elekötók nagyobb része. Ez lehetett keskeny (50—70 cm széles) férfiak, nők esetében is, de lehetett 2—3 szélből összevarrt, mint a nők ünnepi köténye. A kötények alját hímezték, illetve az összeillesztések mentét. A férfiak nyakravalója, a nők kézi-, fej- és vállkeszkenője is sokszor vászonból volt (ld. később).

Amikor a viseletek kezdtek kiszínesedni, először a fiatalok kontya, fejkendője, pántlikája, köténye, majd a mellények, felsőszoknyák színesedtek ki. Elterjedt a vászon házilag történő festése, de kékfestő mesterhez is vitték.

A felsőtesti ruhák közül a mellény,pruszl/purusz/néxYióáXifeÁxvák pontos idejét nem tudjuk, de a XIX. század elején a népművészeti albumok a dunántúli nőkön, férfiakon már ábrázolnak színes mellényeket. A nőké kivágott, testhez simuló színes, tarka vagy fekete, a férfiaké egyszínű sötétkék, vagy fekete, gyakran zsinorozott, díszes kötésű vagy fémgombos záródású (gurcsigombos). Volt köztük zártabb szabású, de volt kivágottabb is.

A posztóruhák (nadrág, kabát, mellény) először a jobb módú vidékeken hódítottak tért (Külső- Somogy, Sárvíz és Sió mente, később a Kapos mente) és a városiasabb helyeken (pl. Igái) a XIX. század első felében. Főképp a kék színűt kedvelték. Ebben az időben a nők felsőszoknyája is többnyire színes volt.

Téli időszakban fontos szerepe volt a bundaféléknek, melyeket somogyi vagy más vidékbeli szűcsöktől szereztek be. A nőké általában rövid, derékig érő ködmőn\o\X, a reformátusoké fehér alapszínű, katolikusoké barna /hiú, mindkettőt bőrrátétekkel díszítették, mellette kevés selyemhímzéssel; a XIX. század végén már több volt a kézi varrás a női bundákon, még színes gyapjúval is. A katolikus nők kedvelték a nagyon színeset a bundában is "pápistásat".

A férfiaknak volt inkább hosszúbundája, pelerinszerű, olykor ujjas is. A férfiak felsőruházatában nagyobb jelentőségűnek számított a szűr. Ezt szűrszabó vagy magyarszabó mesterek készítették. Fehér abaposztóból, esetenként szürkéből is és szintén posztóból való rátét díszítette. Somogybán szabás szempontjából gyakoribb volt a befenekelt ujjú szűr, elsősorban pásztoroknak, de parasztoknak (pógár) is. A hétköznapi inkább szürkés színű, az ünnepi fehér alapszínű volt, a díszítés fiatalabbak esetében piros rátét, és mennél korosabb volt az illető, annál inkább fekete díszes volt, a rátét mellett gyapjúhímzés csíkok is voltak. A nagy lelógó galléron, az ujján, a lenti szélén díszítették. Az uradalmak is készíttettek alkalmazottaiknak (kocsis, pásztor, parádéskocsis, cseléd) szűrt, olyat, hegy megismerjék róla, milyen uradalomból valók.

A hivatallal is járt különleges szabású, díszítésű szűr pl. bírónak, jegyzőnek.

A falusi nép öltözködésében arra törekedett, hogy az adott lehetőségek között olyan legyen ruházata, hogy annak egyes fontosabb darabjai formájukkal, szabásukkal, díszítésükkel elárulják, hogy mely községbe, táji csoporthoz tartozik az illető. De a vidéken élőnek arról is jelzést adott, mi a foglalkozása, kora, családi állapota, vallása, rangja ebben a községben.