Knézy Judit: Fejezetek Somogy megye néprajzából - Iskola és Levéltár 36. (Kaposvár, 1992)

III. - Település, építkezés, lakásbelső

-19 Előfordult, hogy rövidebb és szélesebb volt a telek, ilyenkor vagy sarkosan törték meg a gazdasági épületeket a bel telek végén, esetleg vagy az istálló vagy a pajta keresztben zárta le az udvart. Olykor egy községben a terepadottságok miatt hosszabb és rövidebb telkek is előfordultak (pl. Szorosad).

A telek méretei a késő-középkori állapotokhoz képest erősen megfogyatkoztak. Szabó István XIV-XV. századi okleveles források alapján végzett számításai szerint Somogybán a telek széle 40-60 méteres is lehetett. Csökölyben és környékén 1840-50 között a telekszélesség 14-24 m körül volt. Beltelkeket 1840-44- ben a házas zsellérek 6-800 négyszögölet kaptak, telkes-féltelkes jobbágyok 2-3 holdat. Gigében ebben az időben 375 négyszögöles volt a legkisebb és 2 hold 200 négyszögöles a legnagyobb beltelek. A házas zsellérek a kapott telekért 18 nap évi robotot teljesítettek, ezért sok községben "tizennyolcnapos házaknak" nevezték a zsellérek beltelkeit.

A középkorban rendszerint a község közepén volt a templom, körülötte a temetővel. A XVIII. században a temetőket a község határába telepítették ki. De sok faluban erődítésszerű magaslaton van ma is a templom. Gyakori, hogy térszerű központ körül szerveződtek a középületek (templom, harangláb, papiak, iskola, jegyzőség stb) teres faluképet adva.

Sok, eredetileg egy-egy utcából álló község utcái már az 1850-60-as években újakkal gyarapodtak (Új sor, új utca sokfelé a neve), másutt inkább csak a századfordulóra épültek ki új községrészek. Az 1920-as években juttatott beltelkekből álló utcarészek neve rendszerint Poletár, Proletár, mivel többnyire az agrárproletárok kapták. Ezek kimérése sokfelé úgy történt, hogy a telkek elején a házak fűrészfogasan helyezkednek el. Az 1945 után történt földosztással egyidejűleg szintén mértek ki beltelkeket is. Sok községben az e korszakban adott telkek is önálló utcát vagy utcarészt alkottak.

A kőtélén Somogy vármegyében a faépítkezésnek évszázadokon keresztül szívósan éltek a hagyományai.

Nyugat-Európa falvaiban, szabadtéri múzeumaiban hellyel-közzel találunk olyan fából épült paraszti használatú épületeket is, amelyeket még a késő-középkorban emeltek. A török dúlta magyar falvakban nem maradtak fenn ilyen régi faépületek. Még a XVIII. században készült somogyi parasztház vagy gazdasági épület fennmaradásáról sem tudunk. Azonban megőrződött a XIX. század folyamán még hagyományos módon létesített lakó és gazdasági épületeknek néhány képviselője, amelyek nagyjából eredeti állapotukat, formájukat mutatják.

Az 1970-es évek második felétől a Szennai Szabadtéri Néprajzi Gyűjteménybe sikerült összegyűjteni, azaz áttelepíteni és berendezni az egykori zselici és belső-somogyi faépítkezés néhány emlékét. A megyében eredeti helyükön a szennai, vörsi, balatonszentgyörgyi (1836), lakócsai, (a ma Baranyához tartozó) lukafai, dobszai tájházak a favázas építkezés, a zamárdi, buzsáki, karádi muzeális értékű paraszti épületegyüttesek a vert (tömés), illetve téglafalú építkezési módot képviselik. De találhatók másfelé is magánkézen műemlékek, műemlék jellegűek, vagy faluképi jellegűnek nyilvánított lakóházak, szőlőbeli pincék vagy egész épületegyüttesek.

Hogy a megyében melyik korban, milyen paraszti építkezési, tetőfedési, berendezési mód számított hagyományosnak, általánosnak vagy újszerűnek, arra a kérdésre a XVIII. századot megelőző időszakra vonatkozóan a régészet, ettől kezdve elsősorban a néprajz ad választ.

Az Árpád-kori lakások többsége - a régészet tanúsága szerint - egy helyiséges, nagyobbrészt a földbe mélyített 3x4, 4x4 m-es nagyságú építmény lehetett. A tetőszerkezetet a földre állított, az épület két végén lévő ágasfa tartotta a rájuk fektetett szelemengerendävalt<gjvx\.. De előfordultak már felmenő falú épületek is (pl. Fonyód-Bélatelep). A falak vagy talppal (talpasházakjs&'gj talp nélkül sövényfallal készültek. A régészek által feltárt égett foltok tanúsága szerint az egyetlen sütés-főzésre és lakásra is szolgáló helyiség különböző pontjain nyílt tűzhely foglalt helyet. Előfordult e helyiségben hátul zárt tüzelőterű kemence is, de gyakran kívülálló kemencéket használtak. Ez lehetett kőből, de sövényfallal vagy karóval rögzített sártapasztással is kerek vagy szögletes (téglatest) formában is. Cölöpsoros házak, boronafalas, talpgerendás lakó- és gazdasági épületek nyomait ásták ki Balatonmogyoródon, Balatonszentgyörgyön, Mersén a 10-13. században. A 16. században a Sárközben már vert falat is építettek. Ebben az időben a rangosabb épületekben már cserépből való kályhaszemekből fűtőtestet készítettek (mázatlan és mázas bögre- és tálalakú, szögletes tálformájú szemek is előkerültek ásatásokból (valószínűleg jobbágyházakban is. Ez az az idő, amikor az egyosztatú fíistösházból, amely a sütés-főzésre szolgáló konyhát és lakásra, alvásra való szobát is