Knézy Judit: Fejezetek Somogy megye néprajzából - Iskola és Levéltár 36. (Kaposvár, 1992)

I. - Halászok, a halászat jelentősége

-14 te. Addig egész községek (Táska) vagy községrészek halászai éltek a Nagyberekből. Ezután csak néhány család maradt, akik szerényen, de meg tudtak élni halászatból a táskái bozót környékén, s a Zala folyó mellékén.

Nagyobb arányú halászat maradt fenn a Dráván a két világháború között bérlő halászcsoportok kezén, de az orvhalászat a mai napig is virágzik. A Drávától messzebb lévő falvak népe a holt ágakat kereste fel, amíg nem szabályozták a folyót. A kisebb folyók vízmennyisége a szabályozásokkal csökkent (Kapos 1820- as évektől, Rinya a XIX. század második felében) kevesebb területet öntöttek el. Már ez is megváltoztatta a halállomány mennyiségét, de a Kapos vize 1890 után a cukorgyár létrehozásával szennyezetté vált, s ez nagyarányú hal- és rákpusztulást okozott.

A nagyobb halászóhelyek mellett érteni kellett a hal tartósításához is. Jegeléssel a kereskedők foglalkoztak, a halászok szárítással, füstöléssel tették el a halat a Balatonnál, a Drávánál. Erről már Bél Mátyás is írt az 1700-as években. A halat kemencében is sütötték, de a szabadban fanyárson is. A paprikás halászlé első somogyi leírása 1810 körüli időkből származik a Kis-Balaton mellékéről egy osztrák utazó leírásából. Paraszti emlékezet szerint egyik leggyakoribb elkészítési mód a paprikás lisztben megforgatott és zsírban kisütött hal, de a tepsiben történő sütésnek is több fokozata ismert. A panírozott hal megjelenése már csak a XX. század elején történt.