Simonné Pallós Piroska: Somogy vármegye nemzetiségi közoktatáspolitikája a dualizmus évtizedeiben - Iskola és Levéltár (Kaposvár, 1992)
Somogy megye nemzetiségei
4 sérelmek ellenére a legteljesebb egyetértésben éltek egymás mellett, de a legritkább esetben házasodtak Össze<i3) Talán nem elvetendő újra visszatérni Csánkihoz, aki járásonként és községenként szolgáltat adatokat a megye nemzetiségi viszonyainak és nyelvhatárainak az általuk vizsgált korszakban lezajlott változásairól. JÁRÁSONKÉNT A csurgói járás: 29 községe magyar. Számbavehetö horvát kisebbség öt helységben élt, mégpedig Berzencén, Liszón, Bagolasáncon, Iharosban, Zákányban. Kevés vend él Iharosban. Megmagyaroso- dott az elmúlt ötven év alatt Zákány és Belezna. A barcsi járásban elhelyezkedő 28 község közül tizenkilencben volt magyar többség. Horvát többség nyolcban volt, nevezetesen Potonyban, Tótújfaluban, Aracson, Bolhón, Babócsán, Lakócsán, Szentborbáson, Drávaszentmártonban. Német ajkúak voltak többségben Szulokon. A horvát többségű falvak közül négy szerbből horvátosodott el, név szerint Tótújfalu, Lakócsa, Drávaszentmárton, Szentborbás és magyarból lett horváttá két település, Babócsa és Bolhó. A nagyatádi járás harminc községe közül huszonkét magyar község, három - Bélavár, Heresznye és Vízvár - horvát. Taranyban pedig számbavehetö vend kisebbség élt. A szigetvári járásban fekvő negyvennégy község közül magyar harminchárom, német nyolc, nevezetesen Nagyhárságy, Boldogasszonyfa, Almamellék, Szentlászló, Tótkeresztúr, Szulimán, Németújfalu, Teklafalu. Jelentős német kisebbség élt négyben, mégpedig Bécen, Magyarlukafán, Németla- don és Endrőcön. Drávakeresztúrt, Sztárát és Révfalut horvátajkúak lakták. (Ez utóbbiaknál érdemes megjegyezni, hogy Drávakeresztúr szerbből, Sztára németből, Révfalu pedig magyarból lett horváttá.) A kaposvári járás ötven községe közül negyvenhat volt magyar, ám jelentős számú német élt háromban, név szerint Kisberkiben, Szabadiban, Simonfán és németből lett magyarrá Hajmás és Gá- losfa. Németajkúak lakták Szomajomot (ma Kaposfő), Homokot - ezek magyarból lettek németté - valamint Kercseligetet és Bőszénfát. Viszonylag tiszta képet mutat a marcali járás, melynek harmincnyolc községe közül harminchét volt magyar, egy, nevezetesen Bize német, és egynek, Mesztegnyőnek volt jelentős számú német kisebbsége. A lengyeltóti járás mind a huszonnyolc községe magyar volt, csak néhány, szám szerint három községet említ, melyek tótból magyarrá lettek. Ezek a falvak - Tótszentpál, Táska és Öreglak. Az előbb említettek alapján összegzésképpen a következőket állapíthatjuk meg Csánki nyomán. Az egész Somogy vármegyében 312 község volt, melyek közül kétszázhetvenhét volt magyar, huszonegy német és tizennégy pedig horvát. A magyarság egy tömegben lakik. A tizennégy horvát község két csoportban húzódik a Dráva mentén a szlavóniai horvátság átnyúló határszéle gyanánt. A huszonegy német helység közül hét a baranyai sváb telep nyúlványa az Almás patak mellékén, a többi tizennégy pedig részben tolnai sváb telep folytatása, részben pedig elszórt szigeteket alkot a megye belsejében.(i4) A korszakban lezajlott községenkénti népszámlálások alapján összeállítható azon községek »ora, melyek vizsgálódásaink szempontjából szükségesek. Sem a népszámlálások, sem más leírások megnyugtató, biztos adatokat nem nyújtanak, erőse iga zodnak a korszak politikai szelleméhez, amely tiszta magyarnak szerette volna tudni Somogy megy e t. Sokáig vitatott kérdés volt, hogy a nyelv és a nemzetiség számbavétele kepezzen-e a népszái Sálás alkalmával kérdőpontot. A választ 1860-ban, Londonban tartott nemzetköz statisztikai kongr szus úgy iparkodott megadni, hogy a népszámlálás alkalmával feltüntetendő tényeket kétfelé oszt« ta "s egyikökre a "mellőzhetetlen", másik részökre a csupán "czélszerű" epithetont alkalmazva, a nemz» ségt kutatás! ez utóbbi rovat alá sorozta."(t5) Ezzel egyes államok tetszésére bízta, hogy akarja-e kutatni
