Horváth János: Képzőművészek Somogyban. Somogy képzőművészei 1780-1945 - Iskola és levéltár 32. (Kaposvár, 1990)
Előszó
BOROVICZ IMRE szobrász-kőfaragó /1883-?/ Kaposváron született. A kőfaragó mesterséget is itt tanulta meg, Pécsen tett szakvizsgát. Budapesten Iparművészeti szakiskolát végzett, Csikasz Imrével együtt. Évekig a fővárosban dolgozott. 1912-ben Kaposváron önállósította magát, ekkor dolgozott Csikasz Imre szobrászművésszel, a mai Latinca u. 4. számú ház szecessziós stukkódíszítésén. 1923-ban Pécsre ment, a Dunántúli Műkő és Ipari R.T. műszaki igazgatójának. 1926-ban visszatért Kaposvárra és sírkőszobrászként működött. B 0 S Z N A Y ISTVÁN festő /1868-1944/ Csurgón született, 1868. október 19-én. A gimnáziumot szülővárosában végezte el. Rajztanára, Plóris Áron ösztönzésére választott pályát. A Mintárajziskolában 1887«-1891-ig rajztanári diplomát szerzett. 1891-1907TÍg tanári állást vállalt a debreceni református főiskolán* Naturalista tájképeit rendszeresen elküldte a főváros kiállításaira. Képeinek nagyrészét Somogyban festette. /Somogyi lakodalmas menet, 1896./ A kilencvenes évek végén a Műcsarnokban kiállított Ősszel, Erdőben és a Radványi pusztán c. képeit az állam vette meg. Alkalmanként a plein air hatások is derítették képeinek színvilágát, de általában a komor szürke tónusba fojtottság jellemzi. 1902-ben az Andrássy-ösztöndíj elnyerésével külföldi tanulmányutakat tett /Róma, Velence, Pirenze, Párizs, Hollandia, Anglia/. 1902-ben a Nemzeti Szalonban gyűjteményes kiállítást rendezett. 1907-ben lett a Mintárajziskola és Rajztanárképző /ma Képzőművészeti Főiskola/ tanára. Régiséggyűjteményéből a perzsaszőnyeg kollekciója volt jelentős.