Stamler Imre: Milyen lehetett az ősi Somogyország? - Iskola és Levéltár 31. (Kaposvár, 1989)

III. Meghalljuk-e Somogy ősi vasolvasztóinak üzenetét?

80 hatott, s szövetségeseket, ellenzéket szült. Volt, aki a bizo­nyítékok dacára kétségbe vonta, s van, aki mindmáig kétségbe vonja a kohók létezését. Találkoztam olyan emberrel is, aki még akkor is kételkedett, amikor a kiásott kohókat látta. A helynevek ősi magyar volta alapján úgy gondoltam, itt ma­gyar kohók lehetnek. Meg kell vizsgálni a többi ősi magyar vezé- ri helyneveket és környékét, hátha ott is érvényes, amit itt igazolunk. Felmértem környékünk helynevei, földrajzi, történel­mi feltételei elemzésével a megye középső sávját, majd terepjárás ra indultam. Két hónapon belül, április elejére bizonyítani tud­tam, hogy Somogybán feltételezhetően ősi magyar kohászat volt, mégpedig a X. században, mivel olyan helyneveknél találtam a le­leteket, amelyeknek a neve X. századi. Nem tudom, ha Magyar Kálmán általam sokra értékelt cikkét fel fedezéseim előtt ismerem, akkor is elindulok-e vele ellentétes úton? Én ugyanis kizártnak tartottam, hogy a XI-XII. században lehetett a somogyi vaskohászat, ma is ezt állítom. Erről másutt indoklást adok. Vagyis én más úton és más feltételezések alap­ján jutottam el ahhoz, amihez ő is eljutott, hogy Somogybán valóban lehetett magyar vaskohászat! Nemcsak a zamárdi ásatás eredményeinek ismerete, de a Tepej helynév /mely török, talán avar eredetű!/ és a közelben találha­tó lovassíros avar temető alapján azt is feltételezhetjük, hogy talán itt avar és magyar egybenövés volt. Ez az itteni lelőhely komplex feltárását igényli, már csak azért is, mert kb. 10 hek­táron vannak leletek, s Tepej neve az oklevelekben is ősi időt feltételez, Gyömölcsény neve is megtalálható nemcsak oklevelek­ben, de Anonymusnál is. Nem kívánom cáfolni Magyar Kálmánnak azt a feltevését, hogy a szolgáltatást megnevező helyneveknél is /Vasad, Cgitár, Vér­tes, Kovácsi, Ötvös/ kell a vasművess ég nyomait keresni. Ezek­nél a típusú neveknél az ország különböző pontján valóban van­nak a vasművességnek nyomai, néhány helyen kohók is. Jártam több helyen magam is, de sajnos,mindhiába. A kudarcom ellenére menni kívánok e helyekre, hátha találunk mégis valamit. Máshol azonban törvényszerűen találtam bizonyítékokat!

Next

/
Thumbnails
Contents