Stamler Imre: Milyen lehetett az ősi Somogyország? - Iskola és Levéltár 31. (Kaposvár, 1989)
II. Nemzetségfői, vezéri, fejedelmi szálláshelyek, törzs- és népnevek, szolgáltató falvak - Koppány tévedése
- 66 Koppány tévedése Csakhogy ekkor már Somogy nem a régi, erőforrásai, az itteni harcosok létszáma, felszereltsége, a szomszédos karhasok szövetsége, ereje már hiányzik, és nem lehet velük szövetkezni, ahogy hajsz idejében történhetett, nincs szövetséges Árpád ág sem, mint Taksony idejében, aki ugyancsak segíthetne. Koppány idején Somogy jelentősége letűnt, mivel sem az itáliai, sem a bizánci hadjáratok, sem a nyugati, sem a déli kereskedelem nem virágzott ekkor kellően. Kern voltak Koppány vára, uradalma környékén jelentős számban szövetségi harcosok, hadjáratra váró katonák. Koppány mint Árpád leszármazottja jogosan támasztott igényt a legmagasabb méltóságra. Előzmények alapján, sikeres előzmények alapján indult meg Somogyból, helyesen választotta meg az irányt Veszprémbe, és nyilván utána ment volna Esztergom alá. Sarolt azonban ellenállt, inkább a fiát választotta. István ugyancsak tisztelte az időt, felismerte annak jelentőségét, és amilyen gyorsan lehetett, cselekedett. Nem volt elég a saját harcos? Nem volt elég belső szövetséges? Keresett magának! A német lovagokra támaszkodva olyan korszerű hadsereget hozott létre, olyan nehéz fegyverzetű katonaságot, amely az ellenfélnek már Augsburgnál igazolta, hogy ennek segítségével a magyar hadvezetés védtelen. István diadala teljes volt, és Sarolt hatására feldaraboltatta Koppányt, megüzente a gyulák és Ajtony országába, hogy mi vár azokra, akik nem fogadják el uralmát. Mire támaszkodott Koppány? A válasz: somogyi uradalmára, a dunántúli nemzetségfők megtépázott erejére, a karhasok hajdani követőire, akiknek már talán nem volt igazi vaskohászatuk, ha volt is, elmaradt Istváné mögött, és elmaradt a fegyvergyártásuk is. Mindezt igazolni kellene azokkal a vaskohászati telepekkel, amelyek Somogybán mferadtak, és igazolni kellene a vasi, soproni, a Győr megyében, Veszprém környékén talált telepekkel is. Talán kutatni kellene az után, hogy mi lehetett Géza, mi István