Kálmán András: Pedagógus arcképcsarnok 2. - Iskola és Levéltár 24. (Kaposvár, 1986)

Dr. Héjjas Imre élete és pedagógiai tevékenysége (1869-1957)

28 A gimnáziumban közel negyven éven át tanított, mint írta egyik vallomásában, a főtárgyait, vagyis a természetrajzot és a föld­rajzot. E két tantárgy szakmai tudása révén Héjjas megbecsülést vívott ki tanítványai körében, de a főigazgatói, valamint a ta­nulmányi felügyelői jegyzőkönyvek is elismerték tudását. A taní­tás-tanulás folyamatában a szemléltetés, a bemutatás, a filmve­títés, a dolgok, a jelenségek lehetőség szerinti érzékeltetése határozta meg módszereit. Összehasonlítást végzett és végezte­tett a növendékekkel. Gyűjteményeit gazdagította a tanulók bevo­násával. Ezek nagyobbik része a II. világháborús események követ­keztében megsemmisült. A főigazgatói, tanulmányi félügyelői jegy­zőkönyvek mintaképként állítják őt a tantestület elé. Magyarázata a tanulókat lebilincselte, cselekvésre késztette. A földrajzot rajzolva tanította, így a manuális cselekvés, valamint az elvont ismeretek rögzítése kétdimenziós megközelítésben került a tanít­ványok elé. Gyakran alkalmazta a sztereoszkópos világítást Er­dély havasairól, Svájcról s az Adriáról. Maga is készített ilyen felvételeket. A gyengébb tanulókkal türelmesen, egyénenként fog­lalkozott. A rendet megtartotta és megkövetelte azt a növendékek­től is. Tanítványait több alkalommal vitte tanulmányi kirándulás- ra./:?/ Vallotta, hogy a tanulmányi kirándulások révén az elméle­ti és érzelmi kötődés az ismeretek rögzítését hatékonyabban tud­ja szolgálni, és a megértés is könnyebb lesz ezáltal. Ilyen ta­nulmányi kirándulást vezetett a kaproncai tárnákba, az Alduná- ra, valamint Ausztriába. A főtárgyain kívül tanított latint, magyart és számtan-mér- tant. Mindezt azonban csak kényszerből tette. Ezt bizonyítja a minősítési lapja is. Hiszen arra a kérdésre, hogy mely tárgyakat tudná még tanítani, egyszerűen kihúzással felelt. Vagyis a fő­tárgyakon kívül mást nem szívesen vállalt, Tanítványait nagyra becsülte, ezért dicsérettel, időnként anyagi elismeréssel is ösztönözte őket. Tanév végén a legjobb előmenetelt felmutató növendékek számára pénzbeli felajánlást tett, s egyben javasolta is személy szerint őket jutalmazásra, így történt ez 1899-ben is. "Dr. Héjjas Imre 5 forint ajándékát a földrajzban való szép jártasságáért kapják egyenlő részben Sz.S. és B.Gy. II, osztályos tanulók.' Az elismerést több alkalommal megismételte.

Next

/
Thumbnails
Contents