Laczkó András: Diákszínjátszás Somogyban - Iskola és Levéltár 13. (Kaposvár, 1981)
Az iskolai színjátszás hagyományairól
2 Az iskolai azin,játszás hagyományairól A latin nyelvű iskolában meghatározott alkalmakkor klasszikus színdarabokat adtak elő már a 15-16. század fordulója körüli években. A "ludi theatrales"-nek nevezett egyházi színjátékokból nőtt ki a diákos forma, amelyben a dialógust élénkitő dalbetéteket is alkalmaztak. Ezek nyomán az iskolák egyre gyakrabban nyúltak drámai alkotásokhoz. A 16. század közepén a körmöc- bányai latin "schola" tanitója például azon kesergett, hogy Szent Gál napján nem tudta eljátszatni Terentius Heautontimoru- menosát. Ebben az időszakban elsősorban a jól védett felvidéki és erdélyi városokban volt gyakori a diákok ilyen bemutatkozása. Pozsony, Bártfa, Brassó iskoláiban volt különösen gyakori a játék. Érdekes ekkoriból egy bártfai előadás szinlapja. A szereplők nevéből megállapítható volt, hogy a "baccalaureus", az iskolamester rendezte. A játék bibliai tárgyú volt, Pilátus parancsával kezdődött a sir őrzésére, s a föltámadást ünneplő záróénekig tartott. Bővelkedett félelmes, humoros, érzelmes és csúfondáros jelenetekben, kielégítette a közönség várakozását. Az ótestamentumi szentek helyett például az ördögök elvitték a molnárt, a szabót, csizmadiát, mészárost, kereskedőt, fürdőmestert, cserző vargát, parasztot, vénasszonyt, kofaasszonyt. A diákok igy álltak bossszút az élet méltatlanságaiért a szűkmarkúakon, a nem hitelezőkön, a városi társadalmon. Kézzelfoghatóbb emléke a diákszinjátszásnak a magyar nyelvű Comedia Balassi Menyhárt árultatásáról. Minthogy minden előkészítés nélkül egyenesen az esemény megjelenítésének közepébe vág, hasonlit az akkoriban külföldön jól ismert, improvizált jokulátor-drámákhoz / csúfolódó, csipkelődő/. Meg kell említeni, hogy a játék az abrudbányai unitárius lelkész, Karádi Pál kezéből jutott az utókor számára hozzáférhetővé. ./
