Andrássy Antal: A munkáshatalom megteremtése Somogyban 1947-1948 - Iskola és Levéltár 9. (Kaposvár, 1978)
Illusztrációk
Somogy megye és Kaposvár Nemzeti Bizottságának felhívása a somogyi dolgozókhoz! Somogyvármegye Nemzeti Bizottsága foglalkozott a felekezeti és községi iskolák államosításának kérdésével és megállapította, hogy a harc a demokratikus erők és az egyházi reakció között egyre élesebb formát kezd ölteni. A Nemzeti Bizottság megállapítja, hogy a felekezeti és községi iskolák államosítása helyes és szükséges köznevelésünk demokratizálásának az érdekeiben, de abboä a célból is, hogy az államosítás megszünteti a lehetetlen isko- laviszonyokai, megszünteti a felekezeti tanítók függőségi viszonyát az egyházi főhatóságokkal és így tágabb lehetőség nyílik ifjúságunk szakszerű és demokratikus szellemben való nevelésére. A felekezeti és községi iskolák pedagógusai az ország minden részében és !gy Somogy me gyében is egységesen foglalnak állást az iskolák államosítása mellett. A református és evangélikus egyházakkal ebben a kérdésben sikerült megegyezésre jutni és ezeknek illetékes tényezői kijelentették, hogy helyeslik az államosítást a kötelező vallásoktatás fenntartása mellett. Sajnálattal állapítja meg Somogyvármegye Nemzeti Bizottsága, hogy a katolikus egyház egyes képviselői s a mögöttük meghúzódó reakciós elemek, vagy csoportok minden erejüket latbavetik, hogy az iskolák államosítását meggátolják és a lelkiismereti terror alkalmazásától sem riadnak vissza, hogy a hívők tömegeit a kérdés elbírálásánál kedvezőtlenül befolyásolják. A klerikális reakciónak ez a lelkiismeretlen agitációja, amely a demokratikus tömegek vallásos érzületével hazárdjátékot iiz, romboló hatással van • demokratikus közszellemnek kialakítására is. Hogy hova vezet ez az esztelen agitáció, azt bebizonyította a pócspetri rendörgyilkosság, aminek értemi szerzője Asztalos János katolikus pap, akinek hivatása lett volna a faiu vallásos és erkölcsös életre nevelése, e helyett gyilkosságra uszította a félrevezetett tömegeket. Somogy dolgozói elítélik a klerikális reakció aljas módszereit és a pócspetri rendőrgyjlkosság bűnöseinek a legszigorúbb megbüntetését követeli. Itt Somogymegyében is az egyházi reakció a legdurvább eszközöket alkalmazza, hogy a dolgozók tisztánlátását megzavarja. Kaposváron, de Somogymegye több községében aláírásokat gyűjtenek és az egyszerű hiszékeny embereket azzal a hazug mesével bírják rá az aláírásra, hogy járuljanak hozzá a felekezeti iskolák tatarozásához. Amikor az aláírásokat összegyűjtik, azután írják rá a szöveget, ami állásfoglalás az iskolák államosítása ellen. Somogyvármegye demokratikus közvéleménye mélyen elítéli ezeket a módszereket, annál is inkább, mert Somogymegye dolgozó parasztsága, ipari munkássága és haladó szellemű értelmiségének nagy többsége nemcsak katolikus, hanem demokrata is s mint katolikus az iskolák államosításával nem látja veszélyeztetve hitéletét és mint demokrata követeli az iskolák államosítását. Somogyvármegye Nemzeti Bizottsága felhívással fordul Somogyvármegye józangondolkodású, becsületes munkával verejtékező dolgozóihoz, hogy a klerikális reakció képviselőinek részéről tapasztalt esztelen, demokráciaellenes úszításait erélyesen utasítsa vissza. A Nemzeti Bizottság bízik abban hegy Somogy dolgozó népe nem engedi befolyásosaim magát a reakció hazug propagandája által s az iskolák államosításának kérdésében józan, demokratikus meggyőződései fogja követni, amikor állástfogla! az iskolák államosítása mellett. Kíméletlenül le kell leplezni azokat,akik lelki terror alkalmazásával, tudatos zavartkeltéssel, lémhírterjesztéssel próbálják a hiszékeny tömegeket a demokratikus kormány intézkedéseivel szembefordítani és gondoskodni kell róla, hegy a demokratikus törvények értei nében elvegyék méltó büntetésüket. Kaposvár, 1948. évi jűnius hó 8-án SOMOGYVÁRMEGYE ÉS KAPOSVAR THJ. VAROS NEMZETI BIZOTTSÁGA.