Laczkó András: Irodalmi arcképcsarnok Somogyban - Iskola és Levéltár 6. (Kaposvár, 1979)
Szemelvények
8& Sipos Gyula Elégia egy somogyi vadkö rt efához Jaj, nékem az a legszebb, mégiscsak az a legszebb, az a vadkörtefa, a félig lombjavesztett, áll a legelő szélén, áll a tűnő időben, nyája nélküli pásztor, szikár magános őrszem, üszkös fekete ágak, fészket nem rejtő ágak, úti pihentető! tovaszálló madárnak, makacsul még a kék ég táblaid felé nyálnak s nem Írnak, nem törölnek ezek a görcsös ujjak, nem élnek, el se múlnak, nem Írnak, nem törölnek, mondják a mondhatatlant, a minden szónál többet. Ősz van, kései ősz van, fanyar-édes izekkel borzongató vizében fürdet a hűvös reggel, a nap heve is enyhül fáradt mosolya van csak, éjszaka mellig ködben állnak a szénakazlak, Ősz van, kései ősz van, tudom, elmúlik minden, elmúlik ez a perc is, hogy új élet szülessen. Szerelem teljessége! honnan támad e bánat, hogy jajszót mondunk néked és jajszót a halálnak, Nőnek még fák meg erdők tölgyek, platánok, hársak, nékem már ez marad meg örökre óriásnak, ez a vadkörtefa, a félig lombjavesztett, jaj, nékem ez a legszebb, mégiscsak ez a legszebb. Sipos Gyula Ember Azt mondtam egyezer: gabona. Nincs gabona, Csak búza van, rozs, ősziárpa, tavaszi. Folytatnom kell már: nincs madár, Csak csíz van, pinty van, cinege, harkály meg feketerigó, S igy vissza - vagy előre tán? - az emberiség üdviért az egyetlenegy emberig.
