Szili Ferenc: Történelmi arcképcsarnok Somogyban 2. - Iskola és Levéltár 4. (Kaposvár, 1977)

Rippl-Rónai József festőművész

- 29 ­bői való feltörés még azok számára is nehéz, volt, akik ősz- szeköttetésekkel rendelkeztek, de kétszeresen nehéz azoknak, akik idegenek voltak Párizsban, "Nem ismernek bennünket külföldön - irta. Aki - mint én - oly sokáig élt távol a hazától, sokszor tapasztalhatta ezt keservesen," Mindig tudta, hogy nemcsak önmagát, hanem a nemzetet is képviseli, ez számára nemcsak erőt adott, ha­nem kötelezettségeket is jelentett. Hosszú vívódások közepet te kereste saját stílusát, sok megaláztatásban volt része, de végül is célhoz, ért, 1892-ben Párizsban már kiállíthatta festményeit, amelyeket a kritikusok elismerően fogadtak, A honvágy azonban egyre inkább gyötörte. Mind gyakrabban em­lékezett a zselici domboktól körülvett városra:Kaposvárra. Mednyánszkynak szorongó fájdalommal irta: "Szeretnék már otthon lenni, sátorfámat felütni, de nincs, aki bátoríta­na, "Érezte, hogy Franciaországban csak idegen maradhat. Az. anyagi gondok, a reménytelen küzdelem,végül is arra kész­tették, hogy visszatérjen oda, ahonnan elindult, Nevét kül­földön már ismerték, Magyarországon azonban többszörösen bi­zonyítania kellett tehetségét, mig végre felfigyeltek fest­ményeire, A századelőn rendezett kiállításai közül csak a harmadik budapesti kiállítás hozta meg az egyértelmű elis­merést, 1906-tól a siker évei következtek, képeit vásárol­ták, és a mindig anyagi gondokkal küszködő művészből egyik napról a másikra jómódú és tekintélyes ember lett, 1908-ban megvette a Róma-hegyi. villát, ahol - kisebb-nagyobb megsza­kításokkal, - élete végéig alkotott. Ismerte korának kiemel­kedő művészeit:, Íróit, festőit, szobrászait és mindazokat, akik egy szebb világot mintáztak a képeikben, szobraikban és a költeményeikben. Különösen meleg barátság fűzte Ady Endréhez, ő két Ízben is járt Kaposváron, meglátogatva a művészt családi otthonában. Mi volt az, ami e két embert összehozta? Mindketten szerették az. igazságot, a társadalom­ban és a természetben a harmóniát, gyűlölték az úrhatnám gőgöt, úgy tudták szeretni ezt a kis országot, hogy a világ szebbik és jobbik felét is magukénak vallották, Rippl-Rónai Oózsef emberi és művészi magatartása nem­csak saját korában volt példamutató, hanem napjainkban is az

Next

/
Thumbnails
Contents