Szili Ferenc: Történelmi arcképcsarnok Somogyban I. - Iskola és Levéltár 1. (Kaposvár, 1975)

Vörös László emlékezete

13 Vörös László emlékezete /l79o - 187o/

A török kiűzése után a legnagyobb gondot az jelentette, hogy miként lehet minél gyorsabban felszámolni a majd két évszázados török uralom elmaradottságát. A Habsburgok segítségével "felszabadított" országot a történelmi és a természeti katasztrófák mélyéről csak azok emelhették fel. akik hittek a magyarság jövőjében és biztak a munka, teremtő erejében, E kornak olyan személyiségekre volt szüksége, akiknek volt erejük és tehetségük ahhoz, hogy a megálmodott jövőt a gyakorlatban is megvalósítsák. Azok a földmérő mérnökök, akik vállalkoztak arra, hogy a katasztrófákat okozó folyókat szabályozzák és a betegségeket terjesztő mocsarakat lecsapolják, valóban a népért és a néppel dolgoztak. Munkájuk talán nem volt olyan látványos, mint a politikusoké vagy a hadvezéreké, de érdemben többet tettek és többet hagytak az utókorra, mint azok, akiket a későbbi történet- irás oly sokszor dicsőített. A legtöbbjük nevét már kezdtük elfelejteni, ezért éreztük kötelességünknek, hogy közülük az egyik kiváló mérnökünknek az arcát elibénk idézzük.

Vörös László nem volt a megyénk szülötte, Hódmezővásárhelyen született, de életének legtermékenyebb munkáséveit Somogybán töltötte,

' kiienc-gyermekes család nem volt gazdag, de nem is volt kimondottan szegény. László a szülői háztól három dolgot kapott útravalóul: a munka szeretetét, a családi békét és a hazaszeretetet. Viszonylag "öreg fejjel", 24 éves korában vétette fel magát az ősi debreceni református kollégiumba, ahol szegényebb társaihoz hasonlóan szolgadiákként tartotta fenn magát. Rövid ideig Váradon dolgozott, majd 1824- ben, 34 éves korában beiratkozott a pesti Institutum Geometricumba, ahol mérnöki oklevelet kapott. Zsigmond öccséhez irt levelében a diákévekről a következőképpen vallott: "Egyik közmondás azt tartja; aki mer a’ nyer. En már sokat mertem életemben, és még - hála az egeknek - eddig nem vesztettem vele. Tudod, mikép adnám rá a fejem, hogy majd 24 éves létemre tanulóvá levele: mikép áldoznám fel éji nyugalmamat, midőn 34-38 éves koromban szigorú tanulásra adtam magam...."