Nagy Béla: Fergeteges Fradi siker. 1965-ben VVK-t nyert az FTC! (Budapest, 2014)
1965-BEN WK-I NYERT AZ FTC! 57 A Cooptourist elkészítteti a VVK másolatát! A Fradi futballmúzeum és Horváth Jenő igazgatóhelyettes révén, közös szervezésben rendhagyó módon ünnepeltük a kupa elnyerésének 25. évfordulóját. Június 23-án az Üllői úti pályán a Springer szobor elé hívtuk az egykori csapatot és egy szurkolói törzscsapatot. Gyertyafényes vacsorán ünnepeltük az egykori győzőket. A kupa másolata is elkészült a Pénzverdében, így hamisítatlan kupavacsora kerekedett. Hallhattuk Gulyás Gyula átszellemült hangját A köszöntők után lej átszőttük az egykori hangfelvételeket, hallhattuk Gulyás Gyula átszellemült hangját, a győzelem felidézett pillanatait. A főnyereményt, egy digitális zsebébresztőórát, éppen az olyan fontos gól szerzője, Dr. Fenyvesi Máté nyerte. A sorsolás után Mátrai és Albert még húzott egy kortyot a kupából — majd Mátrai, a hajdani kapitány elhelyezte a múzeum egyik vitrinjébe - ahol azt azóta is bárki megtekintheti... A kupáról, a ferencvárosi győztesekről én pedig egy kis rímes köszöntőt mondtam: Köszöntő szóm száll felétek — hajdani franzstadti győztesek Ma 25 éve, hogy fényesen győztetek! A torinói stadionban a Fradi kupát nyert, Ti harcoltátok ki e várva várt sikert. Negyedszázad múltán sem felejtjük a diadalt, hogy 11 fadista győzni akart. Es győzött szívvel, ésszel, tudással, Hazatérve egy kecses kupával. Ma 25 éve ilyenkor, este győztetek, Mi pedig most sietve üzentük: jöjjetek! Egy röpke pillanatra ismét együtt legyetek, Vivát hát rátok, hajdani győztesek!