Nagy Béla: MLSZ kiskönyvtár 1. Futballkrónika 1901-1959 (Budapest, 1981)

„Történelmünk lapjai telve a nemes lengyel nemzet testvéri vonatkozásai­val és így az első sportbeli vetélkedés e két nemzet között csakis a legszimpa­tikusabb érzéseket válthatott ki. Sajnos, ezt az ünnepnapot csbkis az érzelmi momentumok tettek emlékezetessé, mert a sportbeli teljesítmény nem emelke­dett túl a legszerényebb méreteken sem. A magyar csapat több tartalékkal megspékelve szürke átlagjátékot produkált, technikai fölényét nem tudta gó­lokra váltani, és a góléhes közönség kielégítetlenül hagyta el a Hungária úti pályát.” 1922. április 30., Budapest, Hungária út MAGYARORSZÁG-AUSZTRIA 1:1 Góllövő: Molnár. Neuhaus (III. kér.) — Takács I. (FTC), Mándi (MTK) - Kertész II. (MTK), Obitz (FTC), Blum (FTC) - Opata (MTK), Molnár (MTK).Orth (MTK), Seiden (UTSE), Tóth (FTC). Szövetségi kapitány: Kiss Gyula. „A mieink a második félidő első 20 percében mindent kiadtak magukból. A csapat ebben a húsz percben pompásan összestimmelt karnak látszott, amely­ben Orth volt a prímás, az ő kommandóját nagyszerűen vette át Molnár, s némi módosításokkal a csapat többi tagja is. A megértésnek, lelkesedésnek méltó jutalma volt a kiegyenlítő gól: egyike az Orth-Molnár pár legszebb alkotó sainak.” 1922. május 14., Krakkó MAGYARORSZAG-LENGYELORSZÁG 3:0 Góllövő: Solti 2, Seiden. Neuhaus (III. kér.) — Zatykó (Vasas), Kovács L. (VII. kér.) — Szabó (FTC), Kiéber (III. kér.), Tomecskó (Vasas) — Katzer (Vasas), Rázsó (Ékszerész), Priboj (UTE), Seiden (UTSE), Solti Szeged). Szövetségi kapitány: Kiss Gyula. A B-válogatott erősségű magyar csapat derekasan küzdött és győzelmével lengyel földön is sikert aratott. Sikert aratott az MLSZ-nek az az újítása is, hogy az eddigi bordó bársony­sapka helyett díszes jelvényeket kapnak majd a válogatott játékosok. A jelvé­nyeket bronz, ezüst és arany változatban készítették el és egyszeri, ötszöri, ti­zenötször! szereplés után kapták meg a válogatott játékosok. 1922. május 14., Berlin BUDAPEST-BERLIN 4:2 Góllövő: Orth 2, Molnár 2. Knoll (UTE) - Mándi (MTK), Fogl II. (UTE) - Kertész II. (MTK), Hajós (Törekvés), Blum (FTC) - Paulusz (UTE), Molnár (MTK), Orth (MTK), Hirzer (Törekvés), Weisz Á. (Törekvés). Csere: Fogl III, (UTE). 50

Next

/
Thumbnails
Contents