Nagy Béla: MLSZ kiskönyvtár 1. Futballkrónika 1901-1959 (Budapest, 1981)
vei, hogy e feladat jóformán teljesen egy klubcsapatra bízassék. Lett volna elég helyre egyenértékű más játékos és nem kellett volna arra vállalkozni, hogy egy klubcsapatot tenni annak a dicsőségnek osztályrészesévé, ami jogosan csak az egész nemzetet illeti meg." Ilyen írások láttak napvilágot a kilenc FTC-válogatott szereplése kapcsán. A mérkőzés előtt: „Elszomorító kép tárult szemeink elé. Víz alatt az egész pálya. Ügy látszott, lehetetlenség megtartani a mérkőzést. Csak 10 perccel öt óra előtt kezdett tisztulni az ég. Már elmúlt öt óra, amikor a piros dresszes magyar csapat a pályára lépett. Hangos hurrázás és zászlólengés fogadta. Fényképezés után egy kapun trenírozott a csapat, majd mikor az osztrákok is a pályára léptek, a félvonalra mentek és részt vettek Studnicka ünneplésében. A jeles csatár huszonötödször játszott Ausztria színeiben! A négy magyar gól: „A magyar csapat alkalmazkodott jobban a pályához, óriási energiával startoltak az előreadott labdákra. A 25. percben Pataki szöktette Weiszt, ez Tóthoz centerez, aki kapásból a jobb sarokba rúgja a labdát." 1:0-ás félidő után Studnicka egyenlített, majd a 25. percben ismét megszerezte a vezetést a magyar csapat: „Biró a Kaltenbrunnertől ököllel kiütött labdát huszonöt méterről középmagas, remek lövéssel kapásból a gólba küldi.” Ezután két Pataki-gól következett - két perc alatt! A 30. percben közelről egy jó átadást vágott a kapuba, majd a 31. percben „Borbás centerez, Schlosser átlépi a labdát, mire a kitűnő pozícióba helyezkedett Pataki gólt lő — 4:1 I” A kritika egyébként Patakiról megállapította: „Ilyen körülmények között nem brillírozhatott. Dicsérő szavak helyett csak annyit, hogy nála jobb magyar középcsatárunk nincs és nem is volt soha.” A csapat három kiemelkedő játékosáról ezt írták: „Bródy — kitett magáért. A nehéz sár ellenére fényesen oldotta meg feladatát és labdakezelésben épp úgy, mint a leadásban és passzolásban kitűnő volt. Partnere, Blum a csapat legjobb embere volt. Kitűnő labdatechnikájával és ésszerű helyezkedésével mindenkinek osztatlan elismerését érdemelte ki. Zsák brilliáns volt, igazi reprezentatív kapus, akit a kapu előtti pocsolya sem irritált. Ezúttal azonban a szerencse is melléje szegődött.” Befejezésül idézzük a mérkőzés záró jelenetéről írt mondatokat: „A match végén a pályára tódult a magyar közönség, s egyszerre száz apró zászló emelkedett a csapat feje fölé. Zsákot és Schlossert vállára emelte a sokaság és a következő pillanatban már mindkettőnek a kezében ott lobogott az apró nemzeti zászló. A magyar csapat játékától fellelkesült tömeg pedig tapsolni kezdett .,.” 34
