Nagy Béla: Fradi zsebkönyv '79 (Zalaegerszeg, 1979)
hálóba. Szünet után állandóan változó látási viszonyok között folyt a játék. A feljavult Diósgyőr Vas révén gólt szerzett. A 60. percben Branikovits tört kapura, a 16-oson már belül járt amikor felvágták. A büntetőt Novák végezte, és annyi év után először — kihagyta. A 66. percben Vízhányó játékvezető a teljesen ködbe borult pályát figyelembevéve — lefújta a mérkőzést. Tíz nap múlva november 27-én került sor a megismételt mérkőzésre. Ezúttal ragyogó napsütésben, zsúfolt lelátók előtt! Az élvezetes gólnélküli első félidőt követően Juhász szerezte meg a vezető gólt. A 77. percben szöglet után, Albert 7 méterről élesen a jobb sarokba fejelte a labdát. A Diósgyőr nem adta fel, és a kiválóan játszó Szurgent révén a 84. percben szépített is. Tehát ezen a mérkőzésen is 2:1-re végzett a két csapat, és most már az eredmény is „jogerős” volt. Ezzel a győzelemmel a Ferencváros három fordulóval a befejezés előtt az élen állt, és nem is került már le onnan. Mucha mérkőzése. 1973. március 5. Diósgyőr: FTC—DVTK 4-1 A tavaszi idénnyitón a Ferencváros jobban játszott. Senki sem vitathatta el győzelmének jogos voltát. A mezőny legjobbja Mucha József vo't, aki életének egyik kiemelkedő teljesítményét ekkor nyújtotta. Három góljával a győzelem fő részesének számított. Két gólt kísérteties hasonlósággal szerzett. A 30. percben Engelbrecht a jobbszélről belőtte a labdát és a befutó Mucha 3 méterről a kapuba talpalta azt. Az 50. percben egy gyors támadás végén Engelbrecht egészen az alapvonalig húzott el, középre adott, s Mucha a kapu torkából a hálóba juttatta a labdát. A négy gólon kívül a Fradi még szerezhetett volna többet is: 2:0-as zöld-fehér vezetésnél Branikovits tizenegyesét Veréb bravúros öklözéssel hárította! December 1. Hungária krt.: MTK-VM-FTC December 8. Zalaegerszeg: Zalaegerszegi TE—FTC December 15., üllői út: FTC—Debrecen DEBRECENI MUNKÁS VASUTAS SC (jogelődje: DVSC). Alapítva: 1902. Színe: piros-fehér. Kiemelkedő sikere: 1 alkalommal a vidék legjobbja. A két csapat találkozóinak eddigi mérlege: 18 mérkőzés, 12 FTC győzelem, 2 döntetlen, 4 DVSC győzelem. 48 ferencvárosi gól — 17 debreceni gól. 27