Nagy Béla: Fradi zsebkönyv '79 (Zalaegerszeg, 1979)
Kedves Szurkolók! Az 1979-es őszi idényben csapatunk hét alkalommal játszik üllői úti otthonában, valamint a Népstadionban is pályaválasztó az Újpesti Dózsa elleni mérkőzésen. Kiadványunkban ezzel a nyolc mérkőzéssel kiemelten foglalkozunk: felsoroljuk az eddigi találkozókat, ismertetjük a csapatok egymás elleni mérlegét, valamint régi és mai érdekességeket elevenítünk fel. Természetesen az idegenbeli találkozók időpontját is feltüntetjük, de ezekről részletesen csak az 1980-as tavaszi számban emlékezünk meg. Szurkolóinknak azért tudjuk az őszi programot rendelkezésükre bocsájtani, mert az MLSZ idén követlenül az elmúlt bajnokság után készítette el a sorsolást. Ezzel nagymértékben elősegítette azt, hogy az egyesületek, így az FTC is, időben tájékoztatót készíthessen. Szeretnénk, ha ez a kis zsebkönyv is segítené propaganda célkitűzéseinket, és szurkolóink ismereteit gyarapítaná. Bízva ebben, valamennyiüknek jó szórakozást, kellemes időtöltést és sportszerű szép mérkőzéseket kíván az FTC Propaganda Bizottsága 11