Nagy Béla: Fradi - huszonhétszer! Bajnokcsapatok 1903-2001 (Budapest, 2001)
Tizenegy pont előnnyel az élen
rangadó. Az Üllői úton tizenötezren látták, hogy negyedóra elteltével már két góllal vezetett a Ferencváros. A lilák azonban szépítettek, és a szünetig nyílt volt a küzdelem. A második félidőben néhány sportszerűtlen jelenet borzolta a kedélyeket, s az 54. percben az egyik ilyen megmozdulásnál a bíró kiállította az újpesti Ádámot. Ettől kezdve egyre nagyobb fölénybe került a Fradi, és újabb gólokat lőtt. Lázár Gyula csapatkapitány így értékelte a meccset: „Mindenki szívvel-lélekkel játszott, mindent beleadtak és meg is volt az eredménye.” Nagy napra virradt május 25-én Tokod. A település pályáján a magyar bajnok vendégeskedett, és a tokodiak udvarias házigazdának bizonyultak, nem nehezítették meg a Ferencváros győzelmét. A második félidőben csak egyetlen kérdés tartotta izgalomban a nézőket: vajon megszerzi-e századik gólját a Fradi? A válaszra a hetvenötödik percig kellett várni. Ekkor dr. Sárosi György néhány csel után a hálóba lőtt; ez volt a meccsen a hetedik, a bajnokság során pedig a századik ferencvárosi találat. Pedig Kiszely előzetesen úgy számolt, hogy itt csak négyet rúg a Fradi, és a Kispest ellen ő vágja be a jubileumi gólt. „Gyurka” azonban azt mondta: „Ki fogok veled tolni, Lapaj, én rúgom majd a századikat.” Bár két héttel a tervezett időpont előtt, de Sárosinak lett igaza... A Kispest ellen aztán testvériesen megosztoztak a gólokon, mindketten kétszer találtak a kapuba, csakúgy, mint az ismét nagyszerűen játszó Gyetvai. Az utolsó két mérkőzésen felborult a papírforma, azaz nem győzött a bajnokcsapat. A harmadik helyre pályázó szegediek óriási akarással vetették magukat a küzdelembe, és bár a Fradi is remekül játszott, a kínálkozó helyzeteiket jobban kihasználó hazaiak megérdemelten szerezték meg a számukra nagyon fontos két pontot. A közönség jó meccset láthatott, nem véletlenül írta tudósító, hogy „ilyen pompás mérkőzés rég nem volt Szegeden! A labdarúgás tárházának minden szépségét megcsillogtatta a két csapat az ámuló nézők előtt.” Ugyanezen a napon sporttörténeti esemény színhelye volt a Latorca utcai pálya. Magyarországon 1941. június 15-én játszottak először villanyfényes bajnoki mérkőzést. Az Elektromos a Csepeli WMFC-vel játszott - és a vendégek győztek. A bajnokság utolsó meccsén a Ferencváros már 4:1-re vezetett, de utána lefékezett a csapat, és a lelkesen futballozó Gamma egyenlített. így a zöld-fehérek „csak” tizenegy pont előnnyel végeztek az első helyen. Igencsak szorgalmasak voltak a Fradi játékosai, 113 alkalommal találtak a kapuba. A legtöbb gólt ismét dr. Sárosi György szerezte, ezúttal huszonkilencszer zörgette meg az ellenfelek hálóját. Tóth-Potya István után Dimény Lajos lett a Ferencváros második olyan edzője, aki két egymás követő bajnoki évben is a táblázat élére vezette csapatát. Külön elismerés illeti a Fradit azért, hogy ezt a bajnoki címet mindössze tizenhat játékossal érte el. A biztosan megnyert bajnokság után így nyilatkozott Horváth Sándor, a B-közép egyik vezetője: „Egyhangú volt egy kicsit az év, ott, a B-középen. Nekünk küzdelem kell, harc! Sokkal értékesebb egy nehéz körülmények között kivívott bajnokság, mint egy ilyen sétaügetés. Hiányoztak a régi nagy csaták. Hiányzott az örökrangadó...” 93
