Nagy Béla: Fradi - huszonhétszer! Bajnokcsapatok 1903-2001 (Budapest, 2001)

A gólaránnyal nyert bajnokság

A Ferencváros négy győzelemmel kezdte a bajnokságot meg már sehogysem, ugyanis a forduló legnagyobb meglepetéseként a Szürketaxi az Üllői úton verte meg a zöldeket. A vereség után lemondott Hlavay György edző. Utódja Dimény Lajos lett, aki addig a sikeresen szereplő amatőr FTC szakvezetője volt. Az új mester bemutatkozása jól sikerült, bár meglehetősen nehezen harcolta ki a győzelmet a csapata. A zöld mezben és kék nadrágban játszó Ferencváros csak akkor kerekedett a zöld-fehérben futballozó Haladás fölé, amikor az eleredt eső csúszóssá tette a talajt és bizonytalanná a szombathelyiek védelmét. A mezőny újonca, a Kassai AC nem volt egyenrangú ellenfele a Fradinak. Egy-két kontratámadás kivételével szinte végig a felvidékiek kapuja előtt folyt a játék. Ha egy kicsit jobban összpontosítanak a hazaiak, akár kétszámjegyű győzelmet is arathattak volna; Sárosi III például mellélőtt egy tizenegyest... Debrecenben régen nem látott nagy közönség gyűlt össze Sárosiék vendégjátékára, és a rádió is közvetítette a meccset. A hajdúságiak a 4. percben előnyhöz jutottak: Pósa hazaadása a már kiinduló Zentai mellett a kapuba gurult. A hatvanadik percben azonban már a Ferencváros vezetett 3:2-re, Sárosi doktor három találatának köszönhetően. A további Fradi-gólok viszont elmaradtak: „a Bocskai a döntő pillanatokban jobb küzdőnek bizonyult, és a ferencvárosi védelem, elsősorban Zentai gyengesége eldöntötte a mérkőzést.” Ezt a meccset nem a Bocskai nyerte meg, hanem a Ferencváros veszítette el, s a tabella élére ekkor jobb gólarányával a Kispest ugrott, amely sorozatos győzelmeket aratott. Egy könnyedén elért győzelem után került sor a két listavezető összecsapására, amelyet óriási érdeklődés kísért. Tódultak az emberek Kispest felé, az Üllői úton közlekedő, zsúfolt 43-as villamosra szinte nem lehetett felszállni. A találkozó nagyszerűen kezdődött: az első percben Szoyka elcsípett egy átadást, Sárosi lll-hoz emelt, aki a bal oldalon Gyetvait Indította, a Fradi szélsője lefutotta és kicselezte a rátámadó védőket, 83

Next

/
Thumbnails
Contents