Nagy Béla: Fradi - huszonhétszer! Bajnokcsapatok 1903-2001 (Budapest, 2001)
A legendás 100%-os bajnokság
Az őszi idény utolsó mérkőzésén a zöld-fehérek hat gólt rúgtak a Somogy csapatának A tavaszi idény nyitómérkőzésén nem sokáig hagyta reménykedni ellenfelét a Fradi. Egy óra 41 perckor Csárdás játékvezető sípszavára megkezdődött a meccs, majd alig több mint két perc múlva már ferencvárosi gólt jelezhetett a bíró: szép adogatás után Toldi tört ki középen, és éles lövése a bal sarokba vágódott. Ilyen kezdés után érthetően jó hangulatban zajlott le a mérkőzés. Március 6., Miskolc Attila-Ferencváros 0:3 Ferencváros: Amsei - Takács I G., Korányi - Lyka II, Sárosi Gy., Lázár - Táncos, Takács II J., Turay, Toldi, Kohut G.: Toldi (2), Turay Az Attila játékosai elérték céljukat: megúszták nagyobb verés nélkül a Ferencváros elleni meccset. Azokban a hetekben nagy influenzajárvány dúlt Budapesten, és ennek a csapat egyik erőssége, Sárosi György is áldozatául esett. A szurkolók nagy örömére azonban a miskolci mérkőzésre felgyógyult, és remekül irányította társait. Március 13., Üllői út Ferencváros-Kispest 2:0 Ferencváros: Amsei - Takács I G., Korányi - Lyka II, Turay, Lázár - Táncos, Takács II J., Szedlacsik, Toldi, Kohut G.: Toldi, Takács II J. 62