Nagy Béla: Fradi - huszonhétszer! Bajnokcsapatok 1903-2001 (Budapest, 2001)
A legendás 100%-os bajnokság
! A legendás 100 %-os bajnokság Az előző évad befejezése után dél-amerikai túrán vett részt a Ferencváros, amely a bajnokságban csak a harmadik helyet tudta megszerezni. A távoli földrészen felemás eredményeket ért el a zöld-fehér gárda (3 győzelem, 1 döntetlen, 5 vereség). A mérkőzéseken már az új összetételű fedezetsor - Lyka II, Sárosi Gy., Lázár - játszott. A fiatal trió egészen más felfogásban futballozott, mint az előző sikerkorszak fedezetei, Bukovi, Fuhrmann és Obitz. Az ellenfelet felgöngyölítő, a pályát elzáró, oldalt adogató stílus helyett a hosszú, pontos kiugratásokkal operáló játék vált a Fradi fedezetsorának jellemzőjévé. A bajnoki rajt előtt a lapok nem az Üllői úti együttest tartották a sorozat esélyesének. „A Ferencváros bizonyos belső válsággal küzd”, „Lemond Gschwindt Ernő, a Ferencváros elnöke?”, „A Ferencvárosban nincsenek vérmes remények, de nyugodtan várják az új bajnoki év első mérkőzését” - ilyen címekkel írtak az újságok a zöld-fehérekről. Az első fordulóban aztán az III. Kerület látogatott a Fradihoz, amely a tavaszi idényben és a Magyar Kupa döntőjében is megverte. 1931. szeptember 6., Üllői út Ferencváros-lll. Kér. FC 7:2 Ferencváros: Háda - Takács IG., Papp - Lyka II, Sárosi Gy., Lázár - Táncos, Takács IIJ., Turay, Szedlacsik, Kohut G.: Takács II J. (3), Kohut (2), Szedlacsik, Sárosi Gy. Rosszul kezdődött ez a mérkőzés is, hiszen az óbudai gárda az első negyedóra után 11-esből megszerezte a vezetést. Fiamar egyenlített ugyan a Fradi, de Iváncsics játékvezető - miután nem adott meg egy jogos tizenegyest a zöldeknek - újabb büntetőt ítélt a III. Kerület javára. Ezt Háda kivédte, de a felháborodott ferencvárosi közönség még 3:1-nél is tüntetett a bíró ellen. A sípos ember a 40. percben megelégelte a dolgot, és bevonult az öltözőbe. A csapatok kint maradtak, majd a vendégek követték Iváncsicsot. A játékvezető tíz perc elteltével a meccs folytatását rendelte el, de az óbudaiak csak negyedóra után mentek vissza pályára. Azért nem akarták folytatni a mérkőzést, mert azt mondták: a bíró félbeszakította a a meccset, és ők nem kötelesek tíz perc után tovább játszani. Végül játszottak, és az újabb szünet nélkül végigfutballozott ötven percben még négy gólt kaptak... Szeptember 13., Hungária krt. Budai 11-Ferencváros 1:7 Ferencváros: Amsei - Takács I G., Papp - Lyka II, Sárosi Gy., Lázár - Táncos, Takács II J., Turay, Szedlacsik, Kohut 58