Nagy Béla: Fradi - huszonhétszer! Bajnokcsapatok 1903-2001 (Budapest, 2001)

A tabella tetején a helyzet változatlan

A Megyeri úton ez a csapat játszott 1:1-es döntetlent az Újpesttel eredménye. Különösen a csatársor tetszett. Pompásan egyesült benne a technikára alapí­tott skót iskolának pontos összjátéka a kick and rush rendszer szédületes iramával. Az én módszerem sikerét annak tulajdonítom, hogy én már a kezdet kezdetén arra törekedtem, hogy megfelelő tanácsokkal és figyelmeztetésekkel megteremtsem a csapat lelki egységét. Baráti összhang és a mindenkiből önmagából kiinduló fegyelem, ez a két alkotóeleme egy csapat kifogástalan lelki állapotának. Ami a voltaképpeni tréninget illeti, itt a legfontosabb elem az egyéni bánásmód. Mindenkit különleges képességeinek és egyéni tulajdonságainak megfelelően kell kezelni.” A Vasas ellen nagyszerű példáját adta a csapat a mestere által említett egységnek. Bukovi sérülése miatt ugyanis a hatodik perctől emberhátrányban játszott a Fradi - és győzött! Ezen a mérkőzésen Turay fantasztikus játékot nyújtott, ahogy az egyik újság riportere fogalmazott, „époszi hőssé” nőtte ki magát. A nyolcadik játéknapon a szintén veretlen Sabaria fogadta a Ferencvárost - az Üllői úton. A szombathelyi együttes bizonyos anyagi előnyök fejében feladta pályaválasztói jogát, mivel a meccs időpontjában nem volt rendes pályája, ahol méltóképpen láthatta volna vendégül a bajnokot. A Fradi menetelésének aztán éppen a pálya nélküli vasiak vetettek véget. Az Amsei és Bukovi nélkül kiálló ferencvárosiaknak sehogy sem ment a góllövés, ráadásul a 68. percben Turayt kiállították. Tóth-Potya mégis meg volt elégedve csapatával, s a fiúk őt igazolták a folytatásban. 54 t Fereaevóro* ‘ ispüts. Balról; SiMKilK'sck, Kolmt, Huiigior !í, Ohitjs, Bukov I Takée* I. Fuhriftanii, Aim*!, Tikár* ií, MM.

Next

/
Thumbnails
Contents