Nagy Béla: Fradi - huszonhétszer! Bajnokcsapatok 1903-2001 (Budapest, 2001)

Bravúr a BL-ben, ismétlés az NB l-ben

1 9 95 / 96 Bravúr a BL-ben, ismétlés az NB l-ben A bajnokcsapat a nyári átigazolási időszakban jól erősített. A Ferencváros játékosa lett a Parmalat gólerős csatára, a szerb Zoran Kuntics, a Vác rutinos középpályása, Nyilas Elek, az egykor a Fradiban nevelkedett, Svájcból kölcsönbe kapott tehetséges középpá­lyás, Vincze Ottó, és sokat vártak a vezetők a Pécsről szerződtetett nigériai támadótól Babatunde Fatusitól is. A meghatározó játékosok közül egyedül Lipcsei távozott, még­pedig a portugál bajnok FC Porto csapatához. A fentiek alapján joggal hitte a Fradi-közönség, hogy kedvenc együttese reális eséllyel pályázik a következő bajnokság aranyérmére is. Ezek után a rajton nem várt pofont kapott a Bajnokok Ligája-selejtezőre készülődő FTC: vereséget szenvedett Debrecenben a Fradi ellen mindig kettőzött erővel küzdő Lokitól. A már közhelynek számító mondás, miszerint ha rosszul sikerül a főpróba, majd jó lesz az előadás, ezúttal tökéletesen igaznak bizonyult. Előzetesen még az elvakultabb szurkolók sem nagyon bíztak abban, hogy a zöld-fehérek nem kapnak ki Brüsszelben Anderlechttől, amely tagja volt az 1994—95-ös, tizenhat tagú BL-mezőnynek. Aztán a Fradi meglepően taktikus játékkal rukkolt elő a belga fővárosban, és miután a Lisztes szenzációs passzával kilépő Kuntics bevette az Anderlecht kapuját, Európa-szerte visszhangot keltő győzelmet aratott a Ferencváros. A brüsszeli lila-fehérek után néhány nappal az újpesti lilák is kapituláltak a Fradi előtt, annyi különbséggel, hogy ők két góllal kaptak ki az Üllői úton. A szerb csatár betalált az UTE ellen is, és már senki sem emlékezett a hajdúsági fiaskóra. Arra viszont annál job­ban, hogy tizenkét esztendeje nem nyert az FTC Békéscsabán. Ám 1995. augusztus 20- án megtört a varázs, a zöldek három gólt szerezve három ponttal távoztak a Viharsarokból. így tizenegy nap alatt három lila színű csapatot győzött le a Ferencváros, nagy örömöt okozva ezzel szurkolóinak. Azzal pedig még nagyobbat, hogy az Anderlechttel vívott második mérkőzésen elért döntetlennel - a másik szerb légiós, Kopunovics lőtte a továbbjutást jelentő gólt - bejutott a Bajnokok Ligájába. Akkor még csak tizenhat együttes szerepelt az elitben, így ez nagyon komoly sikernek számított. Ahogy Békéscsabán, úgy az ország másik végében is elég volt a biztos győzelemhez három Fradi-gól. Szombathelyen az első osztályú meccsen először duplázó Zavadszky Gábor vezérletével fölényes ferencvárosi siker született a Haladás ellen. A szokásos „tasli” azonban ezúttal sem maradt el, a Vasas az Üllői úton verte meg a gólképtelen címvédőt. Talán ez a fiaskó is kellett ahhoz, hogy Lisztesék szenzációs teljesítményt nyújtva Zürichben üssék ki a Bajnokok Ligája első csoportmérkőzésén a svájci Grasshopperst. A 3-0-s idegenbeli bravúrral nem várt jó rajtot vett Novák Dezső csapata, 174

Next

/
Thumbnails
Contents