Nagy Béla: Fradi - huszonhétszer! Bajnokcsapatok 1903-2001 (Budapest, 2001)
A jubileum jegyében
győzelemmel átvette a vezetést a táblázaton, és helyét a hátralévő tizenegy fordulóban már nem is engedte át másnak. Persze azért akadtak nehéz pillanatok. Öt nappal az újpesti diadal után a győriektől úgy kapott ki a Ferencváros, hogy a négy ETO-gólból hármat Fradi-játékosok szereztek. Hrutka számára különösen balszerencsés volt ez a nap, mert kétszer is róla pattant a labda az FTC kapujába. Páling látványos öngólja pedig bizonyára sokáig megjelent a középpályás lidérces álmaiban. Száz évben talán egyszer fordul elő, hogy egy csapat játékosai egy mérkőzésen három öngólt vétsenek. A nagykülönbségű vereség ellenére a Fradinak számos gólhelyzete volt, ám a mezőny legjobbjának bizonyuló Végh kapus útját állta a ferencvárosi próbálkozásoknak. Egy héttel később ismét a Népstadionban lépett pályára az FTC, a Kispest-Honvéd itt fogadta a zöldeket. A csapat eddig tizenháromszor győzött a bajnokságban, és a szurkolók várták a „+1-et”. A Fradi hívei nem csalódtak, kedvenceik nagyszerű játékkal a hetvenegyedik percben már 4-0-ra vezettek. Erre senki sem számított, mint ahogy arra sem, hogy a kispestiek tizenkilenc perc alatt három gólt szerezve rendkívül izgalmassá teszik a hajrát. A Nagykanizsa elleni kötelező győzelmet némi nehézségek után, de hozta a Ferencváros. Az osztályozó elkerüléséért harcoló (az előző évi bajnok) Vác otthonában azonban csak egy döntetlenre volt képes Novák Dezső legénysége. Nem volt könnyű a hasonló célokért küzdő Csepel kétvállra fektetése sem, de Lisztes találatával ezt a feladatot is teljesítette az éllovas FTC. A huszonötödik fordulóban a Mecsekaljára látogatott a Fradi, és a mérkőzés végére karnyújtásnyi közelségbe került számára a 25. bajnoki cím. Ám amíg ez a győzelem megszületett, addig idegtépő perceket kellett átélnie a Pécsre elutazott többszáz ferencvárosi szurkolónak. A hazaiak ugyanis már a hatodik percben megszerezték a vezetést, és előnyüket egészen a 83. percig megőrizték. Ekkor Kopunovics egyenlített, majd nem sokkal később a jó ütemben kiugró Nagy Zsolt a kifutó pécsi kapus mellett A Csepelt Lisztes Krisztián góljával győzte le a Fradi begurította a három pontot érő 167