Nagy Béla: Fradi - huszonhétszer! Bajnokcsapatok 1903-2001 (Budapest, 2001)

Szupercsapat - aranylabdással

A labda a hálóban, egyenlített a Ferencváros a Tatabánya ellen győzelem rovatba. Előbb a Csepel kapitulált - pedig Szűcs Lajos már a nyolcadik percben megsérült, és ölben vitték le a pályáról majd az Újpesti Dózsának kellett megbarátkoz­nia azzal a gondolattal, hogy a Ferencváros jobb nála. Ezt az összecsapást az év mérkőzésének titulálták. Hetvenezren szorongtak a Népstadion lelátóin, s fél órával a kezdés előtt már bezártak a pénztárak, mert minden belépő elfogyott. A jegyüzérek 150-200 forintot kértek egy tikettért, ami akkor többszörös felárat jelentett. (A játékosok a döntetlenért 400, a győzelemért 800 forint prémiumot kap­tak.) Hatalmas iram, remek labdakezelés és sok ügyes csel jellemezte a találkozót, s már az elején mindkét kapu előtt adódtak helyzetek. Az ötödik percben pedig tombolt a Fradi- tábor: Rákosi góljával megszerezte a vezetést a Ferencváros. Alig több mint negyedórá­val később Varga futotta le Noskót, és átadását Szőke vágta a kapu bal oldalába. A szurkolók örömét Albert tette teljessé, aki a 75. percben úgy bombázott tizennyolc méter­ről a bal felső sarokba, hogy Szentmihályi mozdulni sem tudott a lövésre. Dr. Lakat Károly, a listavezető kritikai hangvételéről ismert edzője így nyilatkozott a meccs után: „Ahol eddig voltam, minden csapatnál amiatt zsörtölődtek, hogy szófukarrá válók, amikor dicsérni kell. Valóban: az én mércém magas! Most azonban nem nyilatko­zom, mert ha őszintén megmondanám a véleményemet, egyesek talán rajongónak, nagy mellényú'nek tartanának. Csak annyit mondok: nehéz lehet az újságírók dolga... ezen a mérkőzésen a mi csapatunkból mindenki a maximálisát nyújtotta.” Saját pályája átépítése miatt a Fradi évek óta „albérletben”, a Népstadionban fogad­ta ellenfeleit. Igenám, de a hatalmas aréna bérleti díjának kifizetése nem mindig érte meg, hiszen a vidéki kiscsapatokra még az akkori, a mainál jóval nagyobb érdeklődés mellett sem voltak annyian kíváncsiak, mint a fővárosi riválisokra. Ezért néhány együttest a Hungária körúton látott vendégül a Ferencváros. Ebben a bajnokságban először a 121

Next

/
Thumbnails
Contents