Nagy Béla: Fradi - huszonhétszer! Bajnokcsapatok 1903-2001 (Budapest, 2001)
Bajnoki cím tizennégy év után
várták a játékosokat, majd amikor hazafelé tartva megállt velük valahol a busz, mindenütt embergyú'rű vette körül a járművet; sokan akartak gratulálni az újdonsült magyar bajnoknak. Egy hét múlva a Népstadionban került sor a „hivatalos” bajnokavatásra, a Szeged elleni tétnélküli meccsen. Mintegy hatvanezren éltették a zöld-fehéreket, és az utolsó öt percben már senki sem figyelte a játékot, dübörgő vastaps köszöntötte az FTC-t. A játékosok - azok is, akik ezen a találkozón nem szerepeltek - felsorakoztak a pálya közepén, és ott hallgatták az ünnepi beszédeket. A tiszteletkor során a Fradi-tábor szinte eksztázisban ünnepelte a bajnokcsapatot. Szó, ami szó, hosszú böjt volt... Az FTC elnöksége az Emke étterem különtermében adott fogadást Magyarország legjobb labdarúgó-együttese számára. Elsőként Végh Aladár, a klub elnöke szólt a fiúkhoz, majd az akkori politikai és sportvezetés több képviselője is méltatta a Ferencváros teljesítményét. Az első helyért járó érmeket Honti Györgytől, az MLSZ főtitkárától vehették át Novákék. A tizennégy évvel azelőtti bajnokcsapat nevében Rudas Ferenc köszöntötte az utódokat: „Arra kérem a játékosokat, hogy a jövőben is igazi Fradi-szívvel, lélekkel küzdjenek a bajnoki pontokért, mint ahogy azt most tavasszal tették. Ez a játék, az egymás iránt megmutatkozó szeretet és megbecsülés volt jellemzője mindig a Ferencvárosnak.” Nem mindennapi bravúrt hajtott végre a Mészáros József vezette FTC. Nem fordult elő még olyan a magyar bajnokságok történetében, hogy egy csapat, amelyik a negyedik forduló után utolsó volt és a hatodik játéknapon szerezte meg első győzelmét, az a végén (a huszonhatodik fordulót követően) hat pont előnnyel álljon a táblázat élén. Tavasszal veretlen maradt a Fradi, tíz győzelme mellett csupán három döntetlent engedélyezett ellenfeleinek. 1 9 62 / 63 A zászlón olvasható a szurkolók véleménye az 1962-63-as bajnokság győzteséről 109