Nagy Béla: Csak Fradistáknak! (Budapest, 1990)
A Fradi gólaránnyal nyert bajnoksága! (1939-1940)
A ferencvárosiak a szállodában öltöztek át és utána taxikkal mentek a kies fekvésű pályára. A szombat- helyi szurkolók is nagy éljenzéssel fogadták a fradis- tákat. Aztán a 77. percben már ném örültek ennyire, hiszen a Ferencváros ekkor szerezte harmadik gólját. A Nemzeti Sport a forduló legjobb mérkőzésének ítélte a szombathelyi 90 percet. ★ Ennek a fordulónak volt még egy nevezetessége - a csapatok „emlékpercet" tartottak meccseikenl „A labdarúgás miniszteri biztosa úgy rendelkezett, hogy a kormányzó urunk országosának húszéves évfordulóját a vasárnapi mérkőzéseken megemlékezéssel ünnepli a labdarúgás tábora. A rendelkezés szerint minden mérkőzés első félidejének 20. percében a játékvezető megállítja a játékot. A két csapat ekkor a pálya közepére vonul és felsorakozik egymással szemben. A pályaválasztó csapat kapitánya a kormányzó úrra háromszoros éljent vezényel, amit a játékosok és a nézősereg utána kiált. Az ünneplés után a játékvezető szabályosan tovább folytatja a mérkőzést." (Sporthírlap) Természetesen ez 1940. március 3-án így is történt. .. Szombathely: Ferencváros - Haladás 4-1 82