Nagy Béla: Csak Fradistáknak! (Budapest, 1990)

A legendás 100%-os bajnokság krónikája (1931-1932)

csatárok szíve a helyén volt. A félidő befejezése előtt két gyors góllal megnyugtatták a különvonatok szur­kolóit. A 61. percben Táncos közelről belőtte a 4. gólt is, és ezzel eldőlt a nagy érdeklődéssel várt találkozó. A négygólos mérkőzésről négy nyilatkozatot idézünk: „Mailinger Béla: - A Bocskai nagyon jól és szépen játszott, ezért az egész játék szép volt. A győzelemnél is jobban örülök annak, hogy alkalmunk volt a közön­ség várakozását kielégíteni és a futball iránti szere- tetét növelni. Klement Sándor: Nagy iram volt az első félidőben és az mindent kivett a játékosokból. A Bocskai he­lyenként erősebb ellenfél volt, mint a Hungária vagy az Újpest. Székely Mihály, az Operaház művésze: Az egész zöld-fehér tábor újjongva üdvözli a győzelmet. Ez előtt a közönség előtt és ez ellen a csapat ellen győzni az évad legnagyobb teljesítménye volt. Létay dr., a Bocskai titkára: A Bocskai igen jól játszott, de a Ferencváros ellen ez sem segített." Az újabb győzelemmel a hátralevő mérkőzésektől függetlenül a Ferencváros matematikailag is meg­nyerte a bajnokságot. A nézők természetesen tom­bolva ünnepelték a kedvenceket, de egy természeti jelenség is „köszöntötte" a Ferencvárost. A II. félidő vége felé elállt a szakadó esőt hozó zivatar, és a Hor­tobágy felől szivárvány ívelt a pálya fölé... 38

Next

/
Thumbnails
Contents