Nagy Béla: Az Erdélyi Kupától az Erdélyben nyert magyar kupáig. 1940. január-1944. december (Budapest, 1989)

93 Toldi Géza visszavonulásával eltűnt a magyar labdarúgásból min­den idők leglelkesebb labdarúgója. Lázár Gyula visszavonulásával most — Orth eltűnése óta — a legnagyobb tudású labdarúgónk tűnik el a zöld mezőről. Üresebb lesz a küzdőtér. Nem lendül annyit tapsra a kezünk, mert nem látjuk a pályán Lázárt. Sajnos az idő múlása ellen nincs orvosság. Mindenki felett eljár az idő. Tudtuk, hogy egyszer Lázárnak is el kell majd mennie a pályáról, de ez mégis túl váratlanul jött. Búcsúzunk. Fájó szívvel. Kezet nyújtunk a lelépő harcosnak és mi is együtt mondjuk a sok-sok ezer nézővel együtt: — Tanár úr! Köszönjük mindazt a sok szépet és gyönyörködtetőt, amit nekünk a játékával szerzett. Isten Önnel Tanár úr! + Szegedi VSE—Ferencváros 1—0! — Nagyon elkeseredett vagyok — mondta Csikós Gyula a zöld­fehérek válogatott kapusa. — Ha így megy tovább, egyszerre csak ott találjuk magunkat a kiesők között. Szinte érthetetlen, hogy egy-egy mérkőzésen semmi sem sikerül a csapatnak. Valami vég­zetszerűség üldöz bennünket. Szegeden is így volt. Ha a szegediek támadtak volna és sok helyzetük akad a mi kapunk előtt, akkor egy szót sem szólnék. De jóformán alig akadt dolgom a kapuban. Egyetlenegy nagy helyzetet dolgoztak ki a szegedi csatárok, s eb­ből gól is lett! A mi csatáraink viszont egész sereg gólhelyzetet hoztak össze — de semmi sem sikerült nekik... DECEMBER + Ferencváros— BSZKRT 4—1. ,,A játékvezető fütyült: szabadrúgás a Ferencváros javára a BSZKRT kapujától 25 méterr. Sárosi Béla gyorsan letette a lab­dát s a játékvezető még alig adta meg a jelet a rúgásra — hatalmas gól táncolt a kapuban! A Béla gyerek lábában olyan különleges, istenadta erő van, hogy az általa meglőtt labdának az útját sem lát­ni, sem észlelni nem lehet. Sárosi Béla szabadrúgását — ha jól el­találja — 20—25 méterre a kaputól sorfal nélkül nem lehet kivé­deni a világ legjobb kapusának sem..." + Ferencváros—Nagyvárad 1—0. Az őszi idény egyik bravúros győzelme volt — a NAC még az Üllői úton is több esélyt kapott a 2 pont megszerzésére. A csapat legjobbja az ezidőtájt igazolt Kéri volt. A győztes gólt még a 13. percben Sárosi dr. átadásából Polgár lőtte. Tíz méterről, erőtelje­sen, védhetetlenül! ,,A Ferencváros ismét bebizonyította, hogy még mindig nagy csapat. Érthetetlen tehát, hogy sokszor heteken keresztül két-

Next

/
Thumbnails
Contents