Nagy Béla: Az Erdélyi Kupától az Erdélyben nyert magyar kupáig. 1940. január-1944. december (Budapest, 1989)
83 beléptem a kapun, összetalálkoztam Toldi Gézával, a Ferencváros sokszoros válogatott játékosával. Toldi mondta: — Légy szíves és írd meg, hogy ma edzői szerződést írtam alá. Ősztől kezdve a Z. Danuvia edzője leszek. A labdarúgást abbahagyom... Finita la komédia. A függöny lehullott. Vége az előadásnak. A hős mégegyszer kiállt a rivaldafénybe. A közönség még egy kicsit beszél róla, aztán vége. Nincs tovább. Ezek jutottak az eszembe a Toldival folytatott beszélgetés után. A magyar labdarúgás színpadáról valaki lelépett. Valaki elérkezettnek tartotta az időt a visszavonulásra. Nem akarja tovább rúgni a labdát. Meghajtja magát és búcsút int a zöld gyepnek, a kerek labdának, az öltözőnek. Számtalan ilyen eset fordult már elő és számtalan ilyen eset lesz még. Toldi Gézával azonban valahogyan más az eset... Az 1920-as évek végén örtént. A kék-fehérek játszottak a zöldfehérekkel. A zöld-fehérek csapatában feltűnt egy magas, nyurga fiatalember, aki csodálatos szívvel és munkabírással küzdött. Nem kímélte magát és úgy lőtt kapura, mint az ágyú. A mérkőzés végén együtt mentünk le a pályáról egymás mellett. — Ha esetleg megrúgtalak, elnézést kérek érte — szólt hozzám a fiatalember. — Nem szándékosan történt. Ekkor kerültem barátságba Toldi Gézával. A sors úgy akarta, hogy a válogatottban is néhányszor együtt küzdöttünk. Nem egymás ellen, hanem egymás mellett. Bámulatos volt, hogy milyen akarással tudott harcolni. Minta szilaj bika, úgy ment bele az ellenfélbe. Szemtől szembe támadott mindig, nyíltan és sohasem durván. — Toldi ellen szeretek játszani, mert nem gyáva legény — hangoztatta Sesta, az osztrákok volt hírneves válogatott hátvédje. — Géza belemegy, de sohasem rúgja meg az ellenfelét. Csodálatos volt, hogy az életben mindig csendes, halkszavú ember mennyire meg tudott változni, ha a pályára lépett. A közönség teljesen meg tudta változtatni őt. A ferencvárosi szurkolók bíztatására képes lett volna a pályán meghalni a csapatáért. Ha viszont valaki nem tett hangfogót a szájára és igyekezett Toldit megzavarni, akkor Toldi teljesen kijött a sodrából. Képes volt kimenni a közönség közé és akár húszezer emberrel szemben is elégtételt szeretett volna venni magának.
