Nagy Béla: Az Erdélyi Kupától az Erdélyben nyert magyar kupáig. 1940. január-1944. december (Budapest, 1989)
73 szerződésem most lejárt és én kértem, hogy ne hosszabbítsuk meg azt, mert már elég volt az FTC amatőrcsapatában, az NB 111 -ban versenyen kívül játszogatni. Nem volt cél, amiért komolyan küzd- hettem volna, s ezért választottam azt a megoldást, hogy — ha már nincs szükség rám — fájó szívvel, de megválók a Ferencvárostól. Én még komoly tétért szeretnék valahol futballozni, ahol van értelme a küzdésnek, mert én még mindig nagyon szeretem a labdarúgást. Pósa a Vasasban folytatta élvonalbeli pályafutását — ahonnan később még a válogatottba is bekerült! MÁRCIUS + Rudas egyre jobban beleilleszkedett a csapatba — több poszton is remekelt. Hogy Rudasból miként lett jobbhátvéd, ezt ő maga mesélte: — Az egyik kétkapus edzésre egyszer későn mentem ki. Dimény Lajos az edzőnk azt mondta, hogy várjak egy kicsit, aztán beállított jobbhátvédnek. Mit mondjak: ment a játék. A gyorsaságommal nagyon éltem. Minden labdán idejében rajta voltam, s utolértem a szélsőket akkor is, ha egy kissé elszaladtak tőlem. Az edzés után Dimény mindjárt ki is jelentette: te ezután jobbhátvédet fogsz játszani. Ilyen véletlennek köszönhettem, hogy jobbszélsőből hátvéd lettem. Amikor azután az FTC-ből a Ferencvároshoz kerültem, ott is mindig hátvédként vettek elsősorban számításba. + A Magyar Kupa fordulójának sorsolását nagy érdeklődés kísérte. A két ezüstkupába elhelyzett csapatneveket Esztike a szövetség gépírónője húzta ki. A Fradinak a BSZKRT csapatát juttatta. Az előző fordulóban a Törekvést és a Vasast búcsúztatták a kupaküzdelemből... Amint később kiderült a Fradit nem. Polgárék 2—O-ra győztek. + A bajnokságban az Elektromos volt a Ferencváros következő ellenfele. Bakon, az Elektromos kapusa őszintén nyilatkozta: — Labdarúgó pályafutásom alatt egyetlen játékostól tartottam és ez Toldi Géza. Kívüle csak Sárosi III szabadrúgásait nem szeretem. és most mindkét játékos játszik ellenünk! Ezért is mondom, hogy nagyon nehéz mérkőzésünk lesz. Kisgólarányú vereséggel is megelégednék... A derék kapusnak jó megérzése volt — a Fradi 3—O-ra győzött és mind Toldi Géza, mind Sárosi Béla lőtt neki egy-egy gólt... + A Ferencváros ismét új játékos igazolásával próbálkozott. Kovács II Józsefet, a mindössze 20 éves miskolci balösszekötőt hozták az Üllői útra.